Szokatlan hangú közleményt adott ki hétfőn a bíróság az ügyészség szokatlan hangú bírálatára Biszku Béla másodszor meghozott elsőfokú ítélete kapcsán. Az 1956-os megtorlás időszakában belügyminiszteri posztot betöltött Biszkut a múlt héten felmentették a legsúlyosabb vádpontban: eszerint a most 94 éves egykori KB-titkár nem volt felbujtója aljas indokból több emberen elkövetett emberölésnek az 1956. december 6-i Nyugati téri, tüntetők és karhatalmisták közötti összecsapások és a december 8-i salgótarjáni sortűz miatt, amelyben 46 ember vesztette életét.
A felbujtást a Steiner Gábor vezette testület részben azzal utasította el, hogy nem volt központi utasítás a fegyverhasználatra a tüntetőkkel szemben.
A fővárosi főügyész múlt heti nyilatkozatában kijelentette: a bíróság nem is értette meg a vádat. Ibolya Tibor szerint nem is kellett volna központi utasításnak lennie. „Ha Biszkuék ötvenes évekbeli színvonalán fogalmaznék, azt mondanám: aki szabadon engedi a kutyákat, annak nem kell megparancsolnia, hogy harapjanak” – mondta Ibolya, megjegyezve, hogy a falkát is Biszkuék hozták létre.
Mivel a bíróság ítéletének indoklása nagyrészt mégis a központi utasítás hiányáról szólt, ez Ibolya szerint azt jelenti, hogy a bíróság nem is értette a vádat.
A főügyészi nyilatkozatból az tűnik ki, hogy a főügyész nem pontosan ismeri a kihirdetett ítéletet.
– állt a bíróság közleményében, amelyben a végrehajtó és a bírói hatalom alapvető feladatit is leírta az ügyésznek: „A vád bizonyítása az ügyész feladata, a bíróság a konkrét vádról dönt és kizárólag a bizonyítékokat értékelheti. Ennek során csak azt a cselekményt vizsgálhatja, amivel az ügyész a vádlottat konkrétan megvádolja.
Amennyiben az ügyésznek a vádat nem sikerül bizonyítania, a bíróságnak felmentő ítéletet kell hoznia. Jogállami garancia, ami minden vádlottat megillet, függetlenül attól, hogyan hívják.
A közlemény megjegyezte, hogy a főügyész nyilatkozatában nem vette figyelembe, hogy két olyan cselekményt tett a vád tárgyává, amelyek vonatkozásában a rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróságon már jogerős alapítéletek születtek. Eszerint
Steiner az indoklásában azzal is érvelt, hogy a két fenti ügyben Biszku tanú volt, akkor az ügyészségben nem merült fel, hogy vád alá helyezze, márpedig az elmúlt húsz évben újabb bizonyítékok nem merültek fel.
A korábbi ítéletekben elhangzottakat a Biszku-perben meghallgatott szakértők is egyértelműen megerősítették. „A jogerős döntések mindenkire, így a vádhatóság számára is irányadóak, azok tartalmát pedig a lefolytatott bizonyítás sem cáfolta meg.”
A bíróság szerint nem igaz Ibolya állítása, amely szerint sok tanú inkább nem mondott semmit az új perben, mert akkor maga ellen is terhelő vallomást kellett volna tennie.
„Szinte kivétel nélkül akként nyilatkoztak, hogy a hatalom nem adott ki központi tűzparancsot a vádbeli esetekben, és ezt megerősítették a történész szakértők is.”
A Fővárosi Ítélőtábla – amely hatályon kívül helyezte az előző, Biszkunak a salgótarjáni sortűz miatt letöltendő börtönbüntetést előírő ítéletét – utasította a bíróságot, hogy értékelje az Ibolya által megemlített tanúk vallomását is, „A bíróságnak ugyanis – jogállami alapelv, ami minden vádlottat megillet – nem csak a vádlottra nézve terhelő, hanem a mentő bizonyítékokat is értékelnie kell.”
A bíróság nem teheti meg, hogy a vádlottra nézve menő bizonyítékokat valaminek az igazolása céljából figyelmen kívül hagyja, még akkor is, ha a vádlottat adott esetben Biszku Bélának hívják, akit a közvélemény jelentős része – egyébként a konkrét vád ismerete nélkül – bűnösnek könyvel el.