Index Vakbarát Hírportál

Ne menjen el mellette!

2016. január 4., hétfő 18:51

Az OMSZ előrejelzése szerint

mínusz 16 fok is lehet hajnalban,

ami azt jelenti, hogy a fedél nélkül, vagy fűtetlen lakásban élő emberek rövid időn belül kihűlnek.

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai vezetője a tavalyi adatokra hivatkozva a Népszabadságnak azt mondta, hogy legalább 1200-1300 ember tölti az éjszakát az utcán Budapesten, vidéken pedig legkevesebb a háromszorosa. Mindez azt jelenti, hogy a forgalmas csomópontokon bárki találkozhat hajléktalanokkal.

Ne menjen el mellettük, hanem hívja fel például

A Menhely Alapítvány friss adatai szerint vasárnap az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága vasárnap éjszaka Budapesten és országosan is 91 százalékos volt. Észak-Magyarországon volt a legmagasabb arány, ott 100 százalék fölött volt a kihasználtság. A fővárosban még vannak szabad férőhelyek, az ellátórendszer fel van készülve arra, hogy befogadja azokat, akik fedett helyen szeretnének éjszakázni az elkövetkező hideg napokban.

Rovatok