Index Vakbarát Hírportál

Elhanyagolták és gyötörték a tizenegy éves kisfiút

2016. január 11., hétfő 09:15

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt az elkövetéskor 43 éves nővel, és 48 éves élettársával szemben - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. 

A pár közösen nevelte a nő korábbi kapcsolatából származó 11 éves kisfiát. Az elkövetők italozó életmódot folytattak, gyakran kiabáltak, veszekedtek egymással, a nő többször öngyilkosságot kísérelt meg a kisgyermek előtt.

Válogatott gyötrelmek

Az elkövetők bántalmazták a gyermeket, a hátát, a nyakát ütötték, az anya akkor is megverte a fiát, ha fakanállal dobolt a fazékon, mert ezt ittas állapotban nem tudta elviselni, illetve előfordult, hogy elhagyta a telefonját, ezért az alvó gyermeket az ágyból kirángatta, majd ütötte, ahol érte.

A férfi lelkileg gyötörte a gyermeket, trágár szavakkal illette, ha hozzábújt az anyjához, akkor cikizte, elrángatta onnan.

A lakásban ugyan volt fürdőszoba, de nem volt meleg víz, vizet melegíteni az elkövetők ittas állapotban nem tudtak, ezért gyakran előfordult, hogy a gyermek napokig nem fürdött, vagy ugyanabban a ruhában ment iskolába, amiben éjszaka aludt.

A szülők a gyermek iskolai tanulmányaira, előmenetelére nem fordítottak gondot, az iskolával a kapcsolatot nem tartották, ittasan mentek érte, hétvégente hangosan zenét hallgattak, dorbézoltak, amitől a kisfiú nem tudott tanulni, pihenni, aludni.

Súlyos sérülés

A gyermeket a gyámhivatal közreműködését követően a nő édesanyja fogadta családba. A szülők magatartása következtében a kisfiú súlyos érzelmi sérültséget szenvedett.

Az elkövetőkkel szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Rovatok