Index Vakbarát Hírportál

A kormány nem bízta a véletlenre, és a saját munkatársával ünnepelt

2016. január 11., hétfő 20:10

Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára hétfő délelőtt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában ünnepélyesen átadta az „első új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt", azaz a január 4-étől igényelhető chipkártyás, többfunkciós személyit.

Az MTI által követett médiaesemény gyorsan eltűnt volna a délelőtt süllyesztőjében, ha a 444.hu újságírója utána nem kérdez, ki volt az első személyi szerencsés tulajdonosa. A lap több olvasója jelezte ugyanis, hogy a BM a kormányzati kommunikációs eseményeknél mostanában már megszokott módon nem az utca emberére bízta ezt a fontos aktust.

A BM-nél a lapnak a kezdeti felháborodott elutasítást követően elismerték, hogy valóban Somkúti Gábor, a KEKKH Visegrádi utcában dolgozó munkatársa vette át ünnepélyesen az első e-személyit. A minisztérium ehhez hozzáfűzte, hogy a férfi amúgy is az elsők között volt az igénylők között, „de a kettő nem függ össze”, mivel ezer ember dolgozik náluk.

Majd a sajtóosztály illetékese azt állította, mégsem volt véletlen, hiszen a kiválasztás során már tudták, hogy Somkúti a munkatársuk. 

A kormány spontaneitásból

  • 6205
    Egyes
  • 1277
    A helyzettől függ
  • 742
    Ötös
  • 185
    Kettes
  • 33
    Hármas
  • 24
    Négyes

Rovatok