Index Vakbarát Hírportál

Jogerős a romagyilkosok életfogytiglana

2016. január 12., kedd 10:13 | aznap frissítve

Harmadfokra ért a hat halálos áldozattal járó támadássorozat ügye, a Kúria kedden jogerős ítéletet hirdetett a Kiss testvérekre és Pető Zsoltra. Első- és másodfokon is tényleges életfogytiglant kaptak. Ők azt akarták, hogy teljesen elölről kelljen kezdeni az eljárást. Nem sikerült elérniük, a Kúria helybenhagyta az ítéleteiket.

A Kúria kedd délután kihirdette a jogerős végzést, miszerint helyben hagyták a másodfokú ítéletet a romagyilkosok ügyében - ezzel véget ért a több mint hat éve húzódó büntetőeljárás. A Kiss testvérek nem várták meg az indoklást, kikéredzkedtek a teremből, erre engedélyt kaptak. Egyedül Pető Zsolt hallgatta meg a bíró magyarázatát.

Besenyszög miatt tudtak fellebbezni

Egy részletkérdésen múlott, hogy a per nem fejeződött be 2015 májusában, amikor a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletet hirdetett, és helybenhagyta a négyből három vádlott tényleges életfogytiglani fegyházbüntetését. A Kiss testvérek, valamint Pető Zsolt számára azért nyílt meg a fellebbezés lehetősége, mert az ítélőtábla egy olyan bűncselekményben is megállapította a bűnösségüket, amelyről a Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztusi, elsőfokú ítéletében még nem volt szó.

Ez az új bűncselekmény a személyi szabadság megsértése volt. Az ítélőtábla szerint azzal követték el a gyilkosok, amikor a legelső, fegyverbeszerző támadáskor, a besenyszögi rabláskor megkötözve hagyták ott a vadászt és családját. Az ügy azért mehetett tovább a Kúriához, mert ennek a megállapítása ellen is biztosítani kell a jogorvoslati lehetőséget.

Csontos 13 éve már májusban véglegesedett

Csontos István, a negyedrendű vádlott számára ugyanakkor már májusban véget ért a büntetőper. Ő nem vett részt a besenyszögi rablásban. A 13 éves fegyházbüntetés, melyet a gyilkosoknak sofőrködő, bűnsegédként elítélt Csontos kapott, jogerőre emelkedett. Mivel a 2009 óta előzetesben töltött ideje is beszámít a büntetésébe, 2022-ben szabadulhat.

Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt fellebbezése az áldozatok hozzátartozói számára a per húzódásával járó érzelmi terhen túl azért is volt rossz hír, mert a kártérítési ügyeknél is jelentősége van, mikorra lesz jogerős ítélet a büntetőügyben. Az áldozatok érdekeit képviselő ügyvédek a Kúria keddi tárgyalásán jelezték is: polgári jogi igényt érvényesítenek.

Újrakezdést akartak

Ha a tényleges életfogytiglanra ítélt vádlottakon múlt volna, akkor hat év eltelte után is évekre lennénk még a jogerős lezárástól. Ők azt próbálták kiharcolni, hogy helyezzék hatályon kívül az eddigi ítéleteiket, és kezdjék újra, teljesen elölről az eljárást az ügyükben. Eljárási kifogások, sérelmek egész sorát terjesztették elő bírói elfogultságtól kezdve a bizonyítékok szabálytalan beszerzéséig.

A Kúrián folyó keddi tárgyalás nagy része is ezeknek a kifogásoknak az újra elősorolásával telt. Majdnem egy órán keresztül beszélt Kiss Árpád, a testvérének az ügyvédjétől pedig többszöri - egyre élesebb - figyelmeztetés és két és fél órányi monológ után vette el szót a bíró, mondván az ügyvéd önmagát ismétli, és húzza az időt.

Szóba sem kerülhetett megalapozatlanság

Mészár Róza tanácselnök végül délután a végzés indoklásában azt mondta: amilyen eljárási szabálysértések történtek, azoknak nagy részét az első fokú bíróság maga is észrevette, és korrigálta magát, a többit pedig a másodfok nagyon alaposan megvizsgálta. A másodfokú bíróság, az ítélőtábla eljárása a Kúria szerint semmilyen szabályt nem sértett. A tanácselnök többször méltatta az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék munkáját, alaposságát is.

A nyomozás során kétségtelenül elkövetettek a hatóságok súlyos hibákat, de azokat a Kúria szerint a bíróság kiküszöbölte. A tanácselnök azt mondta: "szóba sem kerülhetett" a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezés.

A támadássorozat 2008 márciusában a besenyszögi rablással kezdődött el. A második célpont a debreceni menekülttábor volt, arra adtak le lövéseket. Romákat először Galgagyörkön vettek célba 2008. július 20-án. Aztán jött a piricsei, a nyíradony-tamásipusztai és a tarnabodi támadás. Az első gyilkosságot Nagycsécsen követték el 2008. november 3-án: megölték Nagy Józsefet és sógornőjét, Illés Évát. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön agyonlőtték a 28 éves Csorba Róbertet és ötéves kisfiát. Tiszalökön 2009. április 22-én lelőtték az 54 éves Kóka Jenőt. Az utolsó támadás 2009. augusztus 3-ra virradóra történt Kislétán. Az ágyában alvó, 43 éves Balogh Máriát meggyilkolták, 13 éves kislányának pedig maradandó sérüléseket okoztak.

A másodfokú ítélet kihirdetésekor, májusban a tanácselnök azt mondta, hogy az ítélet üzenet a társadalom felé: a rasszista indulatból elkövetett életellenes cselekmények a legsúlyosabb büntetést vonják maguk után.

A büntetőeljárás sem első-, sem másodfokon nem adott megnyugtató magyarázatot arra a kérdésre, hogy bíróság elé került-e a sorozatgyilkosság ügyében mindenki, akinek ott volt a helye, vagy lehetnek-e ma is szabadlábon bűnsegédek.

Rovatok