Index Vakbarát Hírportál

Felmondtak a győri kórház sebészei?

2016. január 13., szerda 15:33 | aznap frissítve

A Népszava úgy tudja, hogy egy ember kivételével az összes sebész felmondott a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. A lap szerint a kórház vezetése délután tárgyalt a 12 orvossal. 

A kórház vezetése a Kisalföldnek cáfolta, hogy felmondtak volna a sebészek, szerintük az érintett orvosok az ügyeleti díjaik rendezését szerették volna elérni, ezt egy elkeseredett hangú levélben tették szóvá. Az esti órákban a kórház főigazgatója, Tamás László János egyeztetett Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral is a helyzet lehetséges rendezéséről.

A kórház orvosigazgatója a Népszavában az alaphír megjelenése után úgy pontosított, hogy a 20 fős sebész csapatból tizenhatan ültek tárgyalóasztalhoz az intézmény vezetőivel szerda délután, hogy közösen próbálják kitalálni, honnan tudnák előteremteni az orvosok által kért megemelt ügyeleti díjak forrását. 

Hozzátette: az emelés pontos mértékét nem határozták meg, de a regionális kórházi centrum más kiemelt osztályain járó emelt díjakat szeretnék megkapni, mert a terhelésük hasonló, mint kollégáiké. Ám ha az ő ügyeleti pénzüket emelik, minden ügyelő orvosét emelni kell, amire nincs pénz a lap szerint.

A kórházat az Index is megkereste, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Egy hónapja írtunk arról, hogy a budapesti Szent Imre kórházat tömegesen hagyják el az orvosok. A kórház akut ellátással foglalkozó osztályairól álltak fel a szakemberek, azért, állítólag nincs pénz, és így már nem tudnak felelősen gyógyítani. Pedig valójában van pénz, csak nem adják oda a dolgozóknak. Az intézményt elhagyók helyére nem jönnek újak, van olyan osztály, ahova a felmondott vezető lelkiismereti alapon jár vissza, különben megállna a betegellátás. 

De hasonló a helyzet a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban is, ott egy nagy hatalmú főorvosnő miatt lengette be a belgyógyászati centrum osztályvezető főorvosa és 15 orvosa, hogy kollektíven és egy időben felmondanak.  

Rovatok