Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó: Visszautasítjuk az osztrák kancellár zsarolását

2016. január 17., vasárnap 15:51

A magyar kormány visszautasítja az osztrák kancellár zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapjon

- reagált Szijjártó Péter  közleményében Werner Faymann szombati kijelentésére.

Ahogy azt mi is megírtuk, az osztrák kancellár egy interjúban azt mondta, hogy minden pénzügyi segítséget blokkolni fog azon tagállamok esetében, amelyek nem fogadnak menekülteket. Szavai szerint "aki a menekültkérdésben nem szolidáris, annak a pénzügyi segítségnél vétóval kell számolnia".

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek alapján jogosult az EU-s forrásokra, ehhez az illegális bevándorlásnak semmi köze sincs. Mint mondta, ha az európai vezetők egymás zsarolásával töltik az idejüket, akkor gyengítik Európát, ez megengedhetetlen és elfogadhatatlan, különösen válságokkal terhelt időszakban.

A miniszter az osztrák szigorításokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "jobb később, mint soha", ugyanakkor Szijjártó Péter szerint az illegális bevándorlás azonban sokkal súlyosabb probléma annál, minthogy Európa egy éven keresztül az úgynevezett politikai korrektség foglya legyen.

Mint ismert, Ausztria szombaton este bejelentette, hogy ideiglenesen hatályon kívül helyezik a schengeni megállapodást, minden menekültet ellenőriznek a határon, és a gazdasági menekülteket elutasítják. 

Az osztrák intézkedés előzményeihez tartozik, hogy a német hatóságok az év eleje óta egyre több olyan migránst fordítanak vissza Ausztriába, akik nem akarnak Németországban maradni, hanem észak-európai országokba utaznának. A tárcavezető szerint naponta 200-300 olyan migráns érkezik a bajor határhoz, akit visszafordítanak Ausztriába. Csak azokat engedik be Németországba, akik ott akarnak menedéket kérni.

Rovatok