Index Vakbarát Hírportál

Kórházba került a roma önkormányzat elnöke, távollétében leváltották

2016. január 18., hétfő 12:19

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Hegedüs István kórházba került, távollétében − és a szervezetben zajló harcok közepette éppen mellette álló képviselők távollétében − a maradék, inkább Farkas Flóriánhoz közel álló képviselők egy rendkívüli közgyűlésen leváltották, és új elnököt választottak az ORÖ élére, írja az MTI.

Buri Edina hivatalvezető a szervezet budapesti székházában összegyűlt képviselőkkel közölte: hétfő reggel értesítették telefonon arról, hogy Hegedüs István szívinfarktus gyanújával, eszméletlen állapotban kórházba került. Elmondta, az elnök akadályoztatása miatt nem tartható meg a rendkívüli közgyűlés. Ezt követően a képviselők egy része elhagyta az ülés helyéül szolgáló termet.

Azonban a rendkívüli közgyűlést kezdeményező, többségben lévő csoport 27 képviselővel mégis megtartotta az ülést, amelyen - zárt ajtók mögött - döntöttek a hivatalvezető foglalkoztatásának azonnali megszüntetéséről, valamint arról, hogy méltatlansági okokból felfüggesztik Hegedüs Istvánt az elnöki tisztségéből és méltatlansági eljárást kezdeményeznek ellene a bíróságon.

A Romnet helyszíni tudósítója az Indexnek elmondta, hogy a frissen megválasztott elnök, Balogh János és emberei azonnal zárat akartak cserélni az elnöki irodán, ahová Hegedüs emberei bevonultak, de nem engedték. Ezután lepecsételték az ajtókat, de azt is feltépték. Időközben a rendőrség is a helyszínre érkezett, hogy megpróbáljon rendet teremteni. A 27 képviselő az elnök mellett leváltotta a hivatalvezetőt is, és helyére megválasztották Csala Elvirát, aki 2011 és 2015 között, Farkas vezetése alatt volt a hivatalban a gazdasági vezető helyettese.

Ahogy arról többször írtunk, Farkas Flóriánnak a miniszterelnöki biztosi munkája miatt az ORÖ vezetéséről le kellett mondania, az őt követő Hegedűs István először gyakorlatilag csak papíron volt a szervezet vezetője, mindenben Farkas, és két-három bizalmi embere (gazdasági vezető, hivatalvezető) döntött. Aztán amikor elkezdtek a pénzlenyúlós, kamuprojektes balhék ráomlani az ORÖ-re, Farkas emberei elhagyták a szervezetet, Hegedűs pedig Farkas ellen fordult.

Innen pedig elkezdődött a harc, a roma önkormányzat képviselőinek egy része pedig naponta váltogatta, hogy épp Farkas Flóriánnal van, és megpróbálja megakadályozni, hogy Hegedüs felfedjen olyan visszaéléseket, amik még Farkas elnöksége alatt történtek, vagy épp Hegedüssel. Farkas Flórián pedig elég sok mindent megtesz azért, hogy maga mellé állítsa a képviselőket, többek között.

Ebben a cikkben például arról számolunk be, hogy gyakorlatilag a kormány fizeti ki Farkas Flórián csatlósait: a 47 fős Országos Roma Önkormányzat mintegy fele kap mentori kinevezést egy – elvileg – hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő uniós programban. A 250 ezres havi fixet éppen az a csapat kapja, amely nem támogatja a szervezet jelenlegi vezetését, hogy feltárja az ORÖ Farkas Flórián elnöksége idején elkövetett gazdálkodási szabálytalanságait.

Idáig is nagyon kevésen múlott, hogy melyik szárny jut többségbe, minden ORÖ-közgyűlésnek az volt a tétje, hogy megszerzi-e valamelyik csoport a szükséges szavazatot, úg ynéz ki, most ez jött össze az egyik tábornak.

Rovatok