Index Vakbarát Hírportál

Egyre vajszívűbb Áder János

2016. január 22., péntek 08:13

Tavaly 24-szer kegyelmezett meg Áder János a 816 benyújtott kérvényből, írja az Igazságügyi Minisztérium statisztikájára hivatkozva a Magyar Nemzet. Az arány 2,9 százalék, két éve pedig még csak fél százalék volt, azaz négy elítélt örülhetett az elnöki kegyelemnek a 753 kérelmezőből.

A kérvényt az Igazságügyi Minisztériumnak kell benyújtani, ami alapján előterjesztés készül az államfő számára. Az elnök döntése után azt még az igazságügyi miniszternek ellenjegyeznie kell, csak ezután válik jogerőssé. Volt már arra példa, hogy az elnöki kegyelmet nem ellenjegyezte a miniszter: 2000-ben Kunos Péter bankár kapott kegyelmet, azonban Dávid Ibolya akkori miniszter ezzel nem értett egyet, így Kunosnak le kellett töltenie a büntetését.

A kegyelmi kérvény elbírálásakor a köztársasági elnök nem az ügy lényegét, hanem a kérelmező személyi körülményeit, a megváltozott életkörülményeket, egészségi állapotot, gazdasági helyzetet vizsgálja - mondta a lapnak Magyar György ügyvéd. Az továbbra sem nyilvános, hogy személy szerint kiknek és miért kegyelmezett meg Áder János.

Tavaly év elején a Magyar Hírlap szemezgetett a statisztikákból, eszerint 2202 óta a legtöbb kérelmező 2007-ben volt, Sólyom László ideje alatt: 1378-ból azonban csak 1,67 százalék, azaz 23 elítélt részesült kegyelemben. Legrosszabbul − százalékos arányban − 2010-ben jártak a kérelmezők: a beadványozók kevesebb mint 1 százaléka, konkrétan öt személy kapott kegyelmet. A legtöbben 2004-ben, Mádl Ferenc idején kaptak kegyelmet, 41-en.

Rovatok