Index Vakbarát Hírportál

Februártól megalakulnak a felsőoktatási konzisztóriumok

2016. január 27., szerda 10:48

Februártól megalakulnak a konzisztóriumok a felsőoktatási intézményekben – jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdán az MTI szerint.

Palkovics sajtótájékoztatóján elmondta: a testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. A konzisztórium tagja a rektor és a kancellár, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény és a hallgatói önkormányzat javaslatára. A tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket.

Az államtitkár jelezte: az intézményi jelöléseket 95 százalékban a miniszter elfogadta, és nagy arányban a hallgatói jelöléseket is jóváhagyta. Az államtitkár hangsúlyozta: az egyes kérdésekben a végső döntést továbbra is a szenátus hozza meg, de akkor kerülhet elé egy-egy téma, ha az egyeztetés megtörtént. 

BGE, ELTE, Zeneakadémia, Színmű

Palkovics László a konzisztóriumok összetételét érzékeltetve példaként említette, hogy

Solti Péter miniszteri biztos közölte: kedden valamennyi intézmény levélben tájékoztatást kapott Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől a delegáltakról, hogy a testületek első ülésének előkészítése, a működési rend kialakítása minél hamarabb megtörténhessen.  Kitért arra is, hogy már a közeljövőben jelentős feladatuk lesz a konzisztóriumoknak, hiszen most következik az intézményfejlesztési tervek és az éves költségvetések elfogadása.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt mondta: lehetőségként tekintenek a konzisztóriumokra, az intézményeken, illetve a tagokon múlik, ezzel hogyan élnek majd. Reményét fejezte ki, hogy szakmailag megalapozott és jó döntések születnek.

Rovatok