Index Vakbarát Hírportál

63 roma diák beperelte a Kliket

2016. február 4., csütörtök 10:25

Szerdán kezdődött el az Egri Törvényszéken az a per, amelyben 63 gyöngyöspatai roma diák 209 millió forintos kártérítést követel a Kliktől az iskolai szegregáció miatt, írja a Heol.hu.

A Kúria tavaly márciusban az Esély a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) Alapítvány által indított közérdekű perben megállapította, hogy a gyöngyöspatai roma diákokat jogellenesen különítették el nem roma társaiktól, a szegregáció miatt alacsonyabb minőségű oktatás kaptak. A Kúria döntése szerint a gyerekeket ért hátrányért az államosítás után a Klik a felelős.

A szerdán elkezdett eljárásban a gyerekek azt kérik a bíróságtól, hogy tanulónként minden szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezer forintot (együttesen 209 millió forintot) ítéljen meg nekik kárpótlásként. Indoklásuk szerint a szegregáció miatt egész életükre szóló hátrány érte őket, mivel elvették tőlük a továbbtanulás és a munkaerő-piacon való helytállás esélyét. A diákok képviseletét az ELTE joghallgatói és önkéntes ügyvédek látják el.

Alperesként a Klik mellett a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola és a patai önkormányzat azt kérte szerdán a bíróságtól, hogy utasítsák el a teljes keresetet. Az önkormányzat ügyvédje szerint, ha jár is kártérítést, akkor is a követelés 10 százalékát tartaná reálisnak. Ugyanakkor a diákok ügyvédei szerint a keresetben kért tétel - melynek összegét az irányadó bírói gyakorlat alapján határozták meg – valójában csak jelképes kártérítés.

Rovatok