Index Vakbarát Hírportál

A Klik sem tudja, mikor fizeti ki a tartozásait

2016. február 4., csütörtök 12:24

A második Orbán-kormány sportközpontú oktatáspolitikájának ékköve a mindennapos testnevelés mellett a kötelező úszás. Az ezer sebből vérző Klik éppen itt bicsaklik meg leginkább, az úszásoktatást végző egyesületek felé tömegesen tartoznak, amiért az iskolák már a reform második tanévében sem tudják teljesíteni a tantervben foglalt kötelezettségüket. Közben a Klik úszik az adósságokban, a vállalkozások sorra bontják fel a gigaszervezettel kötött szerződéseiket, ha pedig nem reagálnak a fizetési felszólításokra, perelnek. Mindenki szív, de leginkább az általános iskolás gyerekek.

Kedden írtuk meg, hogy a Klebensberg Intézményfenntartó Központ (Klik) pilisvörösvári tankerületében működő úszó- és sportegyesületeknek összesen tízmillió forinttal tartozik a Klik, ami a vállalkozások napi működését és a kötelező úszásoktatás megtartását is veszélyezteti. Végeredményben azok a gyerekek szívják meg legjobban, akik továbbra is szeretnének úszni. Cikkünk megjelenése után tömegesen kaptunk panaszokat, úgy tűnik, hogy a Klikes úszásoktatás finanszírozása nem egy tankerületet érint, hanem sokkal többet. 

Néhány példa:

Fogalmuk sincs, hogy mikor lesz pénz

Az úszás 2014 óta kötelező általános iskolai tananyag, a köznevelési államtitkárság 2013-as közleménye szerint országosan 297 uszodát lehet igénybe venni erre a célra. Ez elég kevésnek tűnik a 3 ezer iskolában tanuló 750 ezer általános iskolás diákra, ezért a kormány korábban arról is döntött, hogy 30 tankerületben épít uszodát 12 milliárd forintért. 

A legtöbb uszoda Budapesten és Pest megyében található. Meglepő, de éppen ebben a régióban akadozik leginkább a rendszer.

Azok az iskolák, ahol nincs úszómedence, pályázatokat írnak ki az úszásoktatás elvégzésére, megszervezésére. Az úszásoktatást sportegyesületek végzik, az uszodákba pedig általában külsős vállalkozások viszik a gyerekeket. 

A cégek legtöbbször utólagos kifizetésre szerződnek a Klikkel, általában 15-30 napos kifizetési határidővel. Tehát a normális működés szerint egy szeptemberi számlát november végéig kellene kifizetni. Ott kezdődik a gond, hogy több olyan cég van, akiknek az előző tanév második félévéről is vannak még kifizetetlen számlái, április-május óta fennálló tartozásokról beszélünk. 

Többen december 30-án, az év utolsó utalási napján kapták meg a tavaszi tartozásukat, viszont az érintett tankerületekben nem tudták megmondani, hogy mikor kapják meg az őszi járandóságukat. 

A pilisvörösvári térségben tevékenykedő úszóiskolákkal szembeni tartozásáról a Klik kedden a következőt írta az Indexnek:

A Klik gazdasági helyzetének függvényében rendezi dologi kiadásait, köztük az úszásoktatással kapcsolatos számlákat is. A Pilisvörösvári Tankerületnek a két úszóiskola felé fennálló tartozása likviditási helyzetünk lehetőségei szerint kifizetésre kerül.

Tehát gyakorlatilag fogalmuk sincs, hogy mikor lesz annyi pénzük, hogy ki tudják fizetni a vállalkozóikat. Az egyik érintett úszóiskola vezetője azzal kommentálta a Klik válaszát, hogy "kár, hogy nem a pályázat kiírásakor vagy a szerződés megkötésekor jelezték, hogy csak akkor fognak fizetni, ha éppen lesz pénzük". 

Az úszóiskola féláron is elvállalta volna

Nem a pilisvári az egyetlen, ahol egész tankerület vált fizetésképtelenné, ha úszásról van szó.

Tavaly decemberben az érintettek szempontjából komoly hangvételű levélben tudatta a Darnyi Tamás Úszóiskola az összes II. kerületi iskola (15 darab) tantestületével, hogy január 4-től csak akkor tudják folytatni az úszásoktatást, ha valaki megelőlegezi a pénzt. Hangsúlyozták, hogy mindent maradéktalanul visszafizetnek, ha a Klik rendezi a tartozását. 

A Darnyi Úszóiskola rendkívül kedvező ajánlatot tett, féláron vállalta a gyerekek tanítását, szállítással együtt: 2800 forintot számoltak volna fel négy alkalomért egy főnek, ami az úszóiskola normál árán 6000 forint. Az úszóiskola egyik munkatársától úgy tudjuk, hogy december végén megkapták a tavaszi félévről maradt tartozásukat (körülbelül 3 millió forint), ezért nem volt szükség a szülők/iskolai alapítvány meghitelezésére.

Januárban viszont viszont három hétig szüneteltették az úszásoktatást II. kerületi tanintézményekben, mert nem látszott, hogy mikor kapják meg az őszi félévért járó pénzüket. Úgy tudjuk, hogy végül kaptak szóbeli ígéreteket a Kliktől a helyzet rendezésére, ezért februárban elindították az órákat, de ha néhány héten belül nem kapják meg a kintlévőségüket (6-8 millió forintot), akkor ismét kénytelenek lesznek leállni a kerületi úszásoktatással.  

A Klik sumákol, a cég fizeti a tartozás ÁFA-ját

A IX. kerületi Lobogó Tanuszoda nem volt ilyen megengedő a Klikkel és az V. kerületi tankerülettel. Mivel feléjük az őszi félév megkezdéséig nem rendezték a tartozást, nem hosszabbítottak szerződést. "Telefonon mindig volt valamilyen hitegetés, hogy fizetni fognak, de aztán ez sosem történt meg. Ezután

küldtünk normál fizetési felszólítást, lejárt a 30 nap, nem jött reakció. Januárban küldtünk ügyvédi felszólítást, egyelőre erre sem reagáltak

- mondta az uszoda egyik alkalmazottja, aki szerint 495 ezer forinttal tartozik neki a Klik. A történet külön bája, hogy a kiállított számla áfáját az uszoda már kénytelen volt befizetni. Mivel a Klik nem fizet az uszodának, beindul a körbetartozás: az uszodának ki kell fizetni a saját beszállítóit, akik a vegyszereket szállítják, vizet cserélik, karbantartják az eszközöket. Éppen ezért van olyan budapesti vízkezelési cég, ami már nem vagy csak akkor szerződik Klikkel kapcsolatban álló uszodával, úszóegyesülettel, ha előre utalnak. 

Budapesten több olyan személyszállítási cég is van, akiknek meggyűlt a bajuk a Klik tartozásával. Az sem ritka, hogy azért marad el az iskolai úszás, mert a Klik nem fizette ki a busztársaságot. 

Mindenki tudja, hogy probléma van, elúsztak a kifizetésekkel. Ha pár héten belül nem fizetnek, felmondjuk a szerződéseinket. Ígéreteink vannak, de ha nem működik a Klikkel, akkor el kell engedni a kezét

- mondta egy III. kerületi szállítócég vezetője, aki nem szeretett volna névvel nyilatkozni, mert még élő szerződésük van, a tartozásuk egy részét pedig már megkapták. 

27 milliárd jött, az adósságok maradtak 

Az úszásoktatás a Klik finanszírozási problémáinak csak felszínét karcolgathatja. Ebben a cikkben 40-50 millió körüli konkrét tartozások vannak, de az összes úszással kapcsolatos Klik-tartozás ennek akár a többszöröse is lehet. Megkérdeztük a Kliket, hogy mennyivel tartoznak ezen a területen, és mennyi az összes tartozásuk, de hétfő óta nem kaptunk választ. 

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár tavaly novemberben egy háttérbeszélgetésben azt mondta, hogy a Klik 2015 végéig rendezni fogja a kintlévőségeit. Lapértesülések szerint július végén 12,5 milliárd forint volt a Klik összes tartozása, amit augusztus végére le tudtak faragni 7,9 milliárdra. Czunyiné állítólag azt mondta, hogy újraszámolták a kormánnyal a 2015-ös költségvetést, és megkapták azt a közel 27 milliárdot, ami hiányzott a rendszerből. 

Novemberben az elmaradások legnagyobb része áruszállításokhoz kötődött, az önkormányzatoknak 719 millióval, a közüzemi szolgáltatóknak 964 millióval tartozott a Klik, és volt még 3,6 milliárd forintnyi, 60 napon túl lejárt tartozásuk is. 

Ugyanebben a hónapban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke nyílt levélben szólította fel a Kliket, hogy fizesse ki a tanárok felé fennálló tartozásait. Mendrey László szerint a Klik hónapokon keresztül nem utalt az intézményekben dolgozó közalkalmazottaknak és az óraadói megbízással rendelkezőknek a munkába járási költségtérítést, jubileumi jutalmat, az óraadói megbízási díjat, végkielégítést és egy sor más jogcímen járó összeget. 

A miniszter szerint túltolták a biciklit

A Klik már koncepciójában is ezer sebből vérzik, leginkább azért, mert totálisan központosított, a rendszer a vízfejűsége miatt az iskoláknak még a krétabeszerzés is napi gondot jelent. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter erről azt mondta az RTL Klubnak, hogy "túlhúztuk a dolgot egy kicsit, túltoltok a biciklit". Balog szerint a kormány vissza fog venni a közoktatás központosításából, lejjebb fogják vinni a döntési szinteket. 

Az iskolák mindennapi gazdasági gondjai azonban sokkal inkább a központi alultervezésből fakadnak, írtuk korábbi cikkünkben az Emmi Kliket értékelő elemzésére hivatkozva. A tanulmány szerint a Klik folyamatos forráshiánnyal küzd, de az, hogy a tanárok sokszor a saját pénzükből veszik meg a krétát, nem pénzkérdés, hanem "sokkal inkább a hozzáértés hiányának tűnik". A tanulmányt készítő egyik kutató szerint egyszerűen arról van szó, hogy 

a Klikben semmiféle finanszírozási modellt nem alakítottak ki.

Így pedig csak a folyamatos és végiggondolatlan információgyűjtés maradt. 

A még Hoffmann Rózsa idején, a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke sem kímélte a Kliket egy néhány nappal ezelőtti interjújában. Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium elnöke szerint a Klik vagy alulfinanszírozott, mert nem jól tervezték meg a bevételeket és a kiadásokat; vagy olyan problémák jöttek, amelyek ezt felborították. Horváth szerint a legnagyobb probléma, hogy valamiért állandóan elfogy a pénz idő előtt.

Rovatok