Index Vakbarát Hírportál

Állítólag fákat vágtak ki a turai kastélyparkban, de nem biztos

2016. február 5., péntek 08:42

A Népszabadság arról írt, hogy a Schossberger család egykori neoreneszánsz turai kastélyának parkjában fákat vágtak ki. A lap ezt egy olyan rendőrségi feljelentésre hivatkozva írta, amelyben fotókat is mellékeltek kivágott, felaprított fákról.

A kastélyt egy 2015-ben alapított cégcsoport vette meg, igencsak előnyösen: a helyi önkormányzat lemondott az elővásárlási jogáról, a tízhektáros parkban álló, az Operaházzal egyidős épületegyüttesért pedig mindössze 200 millió forintot kellett fizetnie a vevőnek. Az ügylet azért is érdekes, mert a vevőt Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a korábbi üzlettársa képviselte, ráadásul az egyik vállalkozás nevében Tiborcz fizette be a cégbejegyzési illetéket.

A történet elég zavaros, korántsem biztos, hogy valóban történt fakivágás. A Népszabadság ugyanis az állítólagos fakivágás miatt megkereste a feljelentésben információforrásként megjelölt személyeket. Egyikük, egy helyi vállalkozó azt mondta, hogy ő csak az évtizedek alatt benőtt, elhanyagolt terület megtisztításáról tud, egy biológiatanár pedig azt mondta, "kívülről csak bozótirtás látszik". A lap a település polgármesterét és magát a feljelentőt viszont nem érte el. 

Frissítés! Cikkünk megjelenése után egy olvasói levelet kaptunk, képekkel, íme:

A turai állítólagos favágást elég egyszerű ellenőrizni: el kell jönni és megnézni, lefényképezni a farakásokat. Mivel öles fák is vannak benne, nem nevezném bozótirtásnak, viszont (mi turaiak) nem bánjuk, mert ideje volt rendbe rakni a parkot. Gyerekként rengeteget játszottunk a kastélyparkban, aztán úgy 20 évvel ezelőtt az egészet elkerítették. Most nem várok csodát, gyanítom, hogy ezután se mehetünk be a parkba.

Rovatok