A kedden reggel összeülő köznevelési kerekasztal több olyan változásról döntött, amit a kormány már korábban kilátásba helyezett a súlyos működési problémákkal küzdő oktatási rendszer javítására. Az országos tiltakozást elindító miskolci gimnázium igazgatója elégedett, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője azt mondta: a kormány még a legkényesebb kérdésre se mondta azt, hogy nem. A kerekasztal kéthetente ülésezik majd.
A legfontosabb döntések:
Madarász Péter, az országos tiltakozást elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója az MTI tudósítása szerint úgy értékelte a kerekasztalt, hogy a megbeszélés elérte eredményét: "minden fél meghallgattatott és minden fájó téma elhangzott."
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a "legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem". A következő tárgyalási fordulókon az állam szerepéről, az intézmények autonómiájáról és gazdasági önállóságáról is fognak beszélni. Mendrey szerint a kormányzat abban is nyitott, hogy a bizottsági munkába azokat a civileket is bevonják, akik nem tudtak jelen lenni.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is elégedetten állt fel a tárgyalóasztaltól. Mint mondta, minden téma előkerült, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban az oktatás problémáiról.
Balog Zoltán is elismerte, hogy a köznevelési kerekasztalt az oktatási rendszert igenis jellemző problémák megoldására hozták létre. Ezeket együtt szeretnék megoldani a pedagógusokkal, a szülőkkel, a diákokkal és a szakemberekkel. A tárgyalóasztal nyitott, oda mindenkit várnak. Kéthetente fognak ülésezni, a köztes időben munkacsoportokban folyik a munka.
Parragh Lászó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a gazdaság is kárát látja, ha egy ország oktatása nem működik jól. Szerinte a legnagyobb probléma az, hogy sok gyerek az alapkompetenciákat sem sajátítja el az általános iskolában, nagy részük nem tud megfelelően írni, olvasni és számolni.
Mint hétfői cikkünkben megírtuk : a kormány több kérdésben is késznek mutatkozott a kompromisszumra. Az állami fenntartás alá helyezett, központosított iskolarendszert azonban várhatóan nem fogja megváltoztatni.
A hétvégén a köznevelés felügyeletével is megbízott Palkovics László államtitkár azt mondta: idő kellett ahhoz, hogy kijöjjenek az oktatási reform hibái. Több olyan terület van, ami nem rendszerszintű, de nehezen kezelhető a Klebelsberg-központ jelenlegi centralizáltsági szintjén. Palkovics az MTI-nak adott hétfői interjújában a sürgős és azonnali intézkedések mellett az egyik legfontosabb kérdésnek a tartalmi, tantervi kérdéseket nevezte, azaz azt, miből és mennyit tanuljanak a gyerekek az iskolában
Szakértők egy része azonban úgy gondolja, épp a központosítás okozza a magyar oktatás legtöbb problémáját. Nahalka István oktatáskutató a Hvg-hu-nak adott interjúban például azt mondta: a mostani követeléseknél sokkal mélyebb gondjai vannak a magyar oktatási rendszernek, például az, hogy az iskola nagyon korán szétválasztja a különböző társadalmi hátterű gyerekeket, a hátrányokat pedig nem kompenzálja.
A köznevelési kerekasztalt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hívta össze január 23-án, miután a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele országos tiltakozássá alakult.
A hétvégén távozott posztjáról Czunyiné Bertalan Judit, köznevelési államtitkár. Az oktatási terület így egy kézbe, az eddig a felsőoktatásért felelő Palkovics László irányítása alá került.
A kerekasztalra szakértőként meghívták a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóját. Madarász Péter a miniszter és az államtitkárok mellett foglalt helyet a tárgyalóasztalnál.
Mint megírtuk, a tárgyalóasztalnál ülő szervezetek nagy része a kormányhoz kötődik, közülük többnek kevés köze van a közoktatás világához. Ott van például a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége vagy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete.
A Pedagógusok Szakszervezete nem ment el erre a tárgyalásra, mert már korábban sztrájkbizottságot alakítottak, és ennek a folyamatnak a részeként pénteken külön tárgyalnak a kormánnyal.