Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő párttagságát

2016. február 12., péntek 07:35 | aznap frissítve

Egy több mint két évvel ezelőtt eltűnt személy megölése miatt tartóztattak le két férfit, egyikük Gál Roland, a Fidesz dunaújvárosi önkormányzati képviselője, aki egyébként korábban a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának az elnöke volt. A Fidesz frakcióvezetője péntek délben közölte, hogy felfüggesztették Gál párttagságát.

A dunaújvárosi önkormányzati egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a rendőrség a honlapján. A helyi Castellum.do nevű online újság írt először arról csütörtök este, hogy Gál Roland önkormányzati képviselő a két gyanúsított közül az egyik. (A másik gyanúsítottról csak annyit tudni, hogy Sz. J a monogramja.)

A lap értesülését az Indexnek az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője is megerősítette.

A rendőrség csütörtök este annyit közölt, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. január 5-én nyomozást rendelt el. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, mindkét gyanúsított dunaújvárosi, az egyiknek Sz. J., a másiknak G. R. a monogramja, mindkettő ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. 

A Castellum tudni véli, hogy egy "Dunaújvároshoz ezer szállal kötődő", több mint két éve eltűnt vállalkozó, Molnár Antal az áldozat. Molnár eltűnéséről korábban már jelent meg egy cikk a Dunaújváros Online-ban. Az Index úgy tudja, hogy valóban Molnár Antal az áldozat. 

Gál Roland egyébként 2010 és 2014 között a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának az elnöke volt és a helyi Fidelitas vezetője. 2013-ban azzal került be a hírekbe, hogy kis híján karambolozott

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője péntek délben a lillafüredi frakcióülés után közölte, hogy felfüggesztették Gál Roland párttagságát. Mint mondta, ha a bíróság elítéli őt, akkor ezt véglegesíteni fogják. Mint Kósa mondta, ez a mechanizmus a Fideszben, tehát

semmi közünk ettől a pillanattól hozzá.

Rovatok