Index Vakbarát Hírportál

Megszűnhet a Klik, de nem most

2016. február 13., szombat 13:40

A Fidesz-frakció több képviselője, sőt Kósa Lajos frakcióvezető is kritizálta a Klik működését a Lillafüreden tartott kihelyezett frakcióülésen. A héten lezajlott szigorúan zártkörű rendezvényen a miniszterelnök azzal nyugtatta párttársait, hogy 2018 után megvizsgálják, érdemes-e fenntartani a szervezetet.

A korábban a Népszabadságban megjelent információk szerint Orbán Viktor külső erők aknamunkájának állította be a centralizált közoktatás ellen indult tanári tiltakozást.

A lap szerint a kormányfő a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnökére utalva azt mondta a képviselőcsoport előtt, hogy: „Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni.” A miniszterelnök szóvivője, Havasi Bertalan viszont cáfolta, hogy a mondat elhangzott Orbán szájából, és provokációnak minősítette a lap állításait.

Az Index információi szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek valóban hosszan kellett magyaráznia az közoktatás átszervezésével kapcsolatos álláspontját.

Erre a szombatra beharangozott tanártüntetésen túl azért volt szükség, mert a résztvevők közül is többen aggodalmuknak adtak hangot a kialakult helyzettel kapcsolatban, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt fejtegette, hogy bejöttek a központosítással kapcsolatos kétkedő jóslatok, ma éppen amiatt háborognak a tanárok is, amiről már a Klik létrehozása idején megfogalmazott kritikák is szóltak.

Úgy tudjuk, felmerült az is, hogy a kormányzati létszámleépítés, és intézmény-megszüntetés keretében a Klik-et is fel kellene számolni, és vissza kellene térni ahhoz a korábbi elképzeléshez, amely a kormányhivatalokhoz utalta volna az oktatási intézmények felügyeletét. Ha ez az ötlet megvalósulna, akkor a több mint 3 ezres létszámmal működő Klik feladatait is a felduzzasztott létszámú kormányhivatalok vennék át. A megszűnésre ítélt minisztériumi intézmények esetében is ez a terv.

A miniszterelnök válaszában leszögezte, 2018 előtt nem jöhet szóba a Klik feldarabolása. A következő két évben a már listába foglalt minisztériumi háttérintézmények ügyét kell elrendezni.

Forrásaink szerint Orbán ugyanakkor azt is érzékeltette, hogy a 2018-as választásokat követően napirendere lehet venni a szervezet átalakítását, megszünetését, amely sok oktatásüggyel foglalkozó háttérintézménnyel ellentétben nem került fel az átszervezési listára.

Az Indexnek azt is megerősítették a lillafüredi frakciómegbeszélés résztvevői, hogy a miniszterelnök továbbra is bizalmáról biztosította a menesztett Czunyiné Bertalan Juditot. Orbán jelezte, hogy Czunyinét, aki a 2014-es választások után került az EMMI közoktatási államtitkári posztja, nem tartja felelősnek az oktatásügyben kialakult feszültségekért.

Rovatok