Index Vakbarát Hírportál

Őrült tempóban hódítanak az egyházak a gyerekvédelmi rendszerben

2016. február 15., hétfő 09:51 | aznap frissítve

Őrült tempóban hódítanak az egyházak a gyerekvédelmi rendszerben, így egyre több családból kiemelt gyerekről gondoskodhatnak. Az állam bőkezűen támogatja a térnyerésüket, a több pénz pedig jobb szolgáltatást is hozhat, de marad-e mindenhol valódi választási lehetőség, vagy templomba kényszerül az is, aki nem akar? - írja az Abcúg.

Eljött az ideje, hogy az egyházak nagyobb szerepet vállaljanak a gyermekvédelemben, és úgy tűnik, mintha a polgári kormány ebben együttműködőbb lenne – mondta Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója 2012-ben az Atv.hu-nak, és úgy tűnik, igaza volt.

Az elmúlt években egyre nagyobb szerepet vállaltak az egyházak a magyar gyerekvédelmi rendszerben. Ez két úton valósult meg: vagy saját erőből hoztak létre lakásotthonokat és nevelőszülői hálózatokat a családjukból kiemelt gyerekeknek, vagy állami intézményeket vettek át.  Eközben a civil fenntartók folyamatosan ellehetetlenültek, sokan önállóságukat feladva valamelyik egyház kötelékébe kényszerültek.

Az egyházak nemcsak a nevelőszülői hálózatokat, hanem a gyerekotthonokat is átvennék, mi azonban elsősorban a nevelőszülői rendszerrel foglalkozunk, amelynek a kormány egyre nagyobb szerepet szán a gyerekvédelemben. A tizenkét év alatti, családból kiemelt gyerekeket hivatalosan már csak nevelőszülőknél lehet elhelyezni, 2014-től pedig a nevelőszülőség foglalkoztatási jogviszony lett, ami magasabb díjazással párosul.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2006-ban 86 gyereket helyeztek el egyházi fenntartású nevelőszülői hálózatnál, 2014-ben pedig már 5300-at.

A gyerekvédelmi szakellátás (gyerekotthonok és nevelőszülői hálózatok) önkormányzati része 2013-ban került központi fenntartásba, az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alá. Az itt elhelyezett gyerekek száma nyolc év alatt több, mint kétezerrel csökkent, a civil hálózatoké pedig viszonylag alacsony szinten futott, de 2011 óta ez is leszálló ágban van.

Még szembetűnőbb az egyház térnyerése, ha megnézzük, milyen arányban oszlanak meg a gyerekek a különböző típusú hálózatok között. 2006-ban a gyerekek 0,75, 2014-ben pedig már 37,3 százalékát helyezték el egyházi hálózatnál.

A grafikonokért kattintson az Abcúg oldalára

Rovatok