Index Vakbarát Hírportál

Lemondott az Országos Roma Önkormányzat elnöke

2016. február 16., kedd 09:30

Ahogy azt már tegnap lehetett tudni, lemondott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki megbízatásáról Hegedüs István. A Romnetnek küldött lemondó nyilatkozatában azt írja, lemondásának oka nem a testületi nyomás vagy egészségügyi probléma. Hanem az, hogy elődje, Farkas Flórián és annak emberei miatt nem tudtak valódi változást előidézni a szervezet működésében.

„Nehéz terhet, kínos hagyatékot cipel az Országos Roma Önkormányzat, és az elmúlt egy évben bármennyire is igyekeztünk, ezt az örökséget nem tudtuk hátrahagyni. Az elmúlt egy év belső hatalmi harcai, az önkormányzat előző vezetésének ármánykodásai, a nyomozó hatóságok tétlenségei abban erősítettek meg, nem remélhetünk megújulást, változást, mert csak az egyéni érdekek számítanak, nem a cigányság jövője, a teljes magyar társadalom sorsa" − írja.

Hegedüs István azután váltotta Farkast az elnöki poszton, hogy Farkas miniszterelnöki biztos lett. Hegedüs eleinte Farkas emberének számított, gyakorlatilag nem is volt túl sok jogköre, mindent Farkas és a még az ORÖ-ben maradt emberei irányítottak. Később azonban, miután a Farkas vezetése alatt elindított pénzelnyúlós kamu projektek elkezdtek az ORÖ-re szakadni, Hegedüs szembefordult Farkassal, megpróbált önálló lenni, visszaéléseket tárt fel. Kiesve Farkas kegyeiből azonban nemkívánatos személy lett, Farkas pedig különböző pénzek, szerződések ígéretével próbált folyton annyi ORÖ-képviselőt maga mellé állítani, hogy leválthassa Hegedüst, saját embereit ültetve az önkormányzat élére.

„Az Országos Roma Önkormányzat a személyes politikai harcok martalékává vált, és ezért egyetlen ember, a Fidesz országgyűlési képviselője, Orbán Viktor kormányfő megbízottja, Farkas Flórián a felelős. A miniszterelnöki biztos a felelős azért az anyagi és erkölcsi károkozásért, a bűncselekmény-gyanúkkal járó szégyenbélyegért is, amelyek beárnyékolják az önkormányzat tevékenységét" − írja Hegedüs.

Az Index hétfőn számolt be arról , hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma várhatóan felbontja azt az ORÖ-vel kötött uniós támogatási szerződést, amely eredetileg a „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet alapítását szolgálta volna. A Farkas Flórián elnöksége idején, 2013-ban létrejött szövetkezet azonban egyáltalán nem működött, a vezetés a foglalkoztatási projektek beindítása helyett kizárólag ingatlanvásárlásokba ölte a pénzt. A szerződésbontás után az ORÖ-nek vissza kell fizetnie a felvett 1,2 milliárdot, ami lényegében a szervezet végét fogja jelenteni.

Rovatok