Index Vakbarát Hírportál

Csak pénzbüntetést kapott a vak komondor gazdája

2016. február 17., szerda 07:15 | aznap frissítve

A kecskeméti bíróság szerint bűnös az élettársa csontjainak eltöréséért Balogh József, Fülöpháza vak komondoros magyarázkodásáról elhíresült polgármestere. Börtönbe nem kerül, azt még az ügyészség sem kérte, mindössze 420 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. Balogh megőrizheti polgármesteri posztját is.

A Kecskeméti Járásbíróság első fokon hirdetett ítéletet szerda reggel Balogh József, Fülöpháza súlyos testi sértéssel vádolt polgármestere ügyében. Az ítélet szerint Balogh bűnös, a büntetése pedig 420 ezer forintnyi pénzbüntetés, valamint a 256 ezer forintos bűnügyi költség megtérítése. A polgármester csak abban az esetben kerülhet fogházba, ha a pénzbüntetés összegét nem fizetné meg – ez azt jelenti, hogy napi 1500 forinttal számolva 280 napot kéne fogházban töltenie.

Nem jogerős az ítélet

A bírónő szerint az 53 éves vádlott életvitele eddig kifogástalan volt, amit elkövetett, indulati állapotban követte el, egyébként pedig átlagon felüli jó munkát végez. A bírónő az ítélethirdetésben hangsúlyozta, hogy súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott ittas volt, és hogy a családon belüli erőszak elszaporodott országos és helyi szinten is. Enyhítő körülményként számította be ugyanakkor, hogy Balogh beismerő vallomást tett, megbánta tettét, büntetlen előéletű, kiskorú gyerekről gondoskodik, valamint hogy a sértett megbocsátott, és hosszú idő, majdnem három év telt el az eset óta.

A bírónő szerint az, amit a védelem kért, hogy a vádlottat próbára bocsássák, súlytalan volna, amit pedig az ügyészség kért, hogy felfüggesztett kapjon, „az viszont a büntetés céljánál túlmenő, szükségtelen hátrányokkal sújtaná a vádlottat”. Mellesleg az ítélet része az is, hogy Terike visszakapja a véres ruháit, amit ő maga kért – egy drapp színű blézert és egy szoknyát.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért fellebbezett, továbbra is felfüggesztett börtönbüntetést és indulatterápiára kötelezést szeretne. A polgármester és ügyvédje három nap gondolkodási időt kért, még nem mondják meg, hogy fellebbeznek-e. Balog egyébként az ítélethirdetés után a sajtónak azt mondta, hagyják békén, és számon kérte őket, hogy ott voltak-e a kolontári ítélethirdetésen is.

A tét a polgármesteri széke volt

Azt, hogy mit követett el, a büntetőperben már Balogh maga sem vitatta, a kezdetben a médiának mesélt vak komondoros történet helyett később bevallotta, hogy bántalmazta az élettársát, az általa „Terikének” nevezett Sz.-nét.

Az eset 2013. április 28-án történt, épp az asszony fiának a lagzijáról érkeztek haza, amikor Balogh részegen és gyógyszer hatása alatt legalább kétszer, ököllel a közepesnél erősebb ütést mért a nő arcára. Az asszony darabos orrcsonttörést és a jobb oldali járomcsont íves benyomattal járó többszörös törését szenvedte el, véres arccal és ruhában, hajnalban menekült a faluba segítségért. A sérülései négy-hat hét alatt gyógyultak csak meg. Azóta megbocsátott a férfinak, visszaköltözött hozzá, a büntetőperben nem tanúskodott ellene, még a tárgyalásokra is elkísérte.

Baloghot az ügyészség sem akarta börtönbe küldeni, a vádbeszédben felfüggesztett szabadságvesztést kértek rá, és azt indítványozták, hogy a próbaidő alatt helyezzék pártfogó felügyelet alá és küldjék indulatkezelési terápiára.

A védőügyvéd fő célja az volt, hogy Balogh egyáltalán ne kapjon semmilyen szabadságvesztés büntetést, felfüggesztetett sem, a bíróság érje be azzal, hogy próbára bocsátja. Ennek azért van nagy jelentősége, mert alapból egy jogerős szabadságvesztéses ítélet Balogh polgármesteri székébe kerülne. A közügyektől eltiltás a Btk. szerint csak végrehajtandó szabadságvesztésnél kerülhet szóba, de az önkormányzati törvény szabályai szerint méltatlanság miatt a képviselő-testületnek határozattal meg kell szüntetnie a polgármester megbízatását, ha szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték, függetlenül attól, hogy letöltendőről vagy felfüggesztettről van szó.

Balogh nagyon szeretne polgármester maradni Fülöpházán, ezért az ügyvédje a védőbeszédében azt mondta: ha a bíróság mégis felfüggesztett szabadságvesztést ítélne, akkor legalább azt kéri, hogy részesítse Baloghot előzetes mentesítésben, hadd maradjon polgármester, „ne fossza meg attól”, hogy továbbra is betölthesse a hivatalát.

Balogh József 2010 óta polgármester Fülöpházán. 2014-ben már a vak komondoros botrány után választották újra, ekkor már függetlenként, nem fideszes színekben. Kihívója nem volt, így aztán az érvényes szavazatok 100 százalékával nyert, de a fülöpháziak többsége inkább el sem ment szavazni, a 762 választásra jogosultból csak 297-en jelentek meg (ami 39 százalékos részvételt jelent), és közülük is 49 ember, minden 6. szavazó szavazata érvénytelen lett.

A polgármester ítélete összhangban van az eddigi joggyakorlattal. Az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint 2015 első félévében súlyos testi sértésért összesen 1313 embert ítéltek el jogerősen. Közülük 732-en kaptak szabadságvesztés büntetést, ebből 552-en felfüggesztettet, 180-an letöltendőt, ami 75-25 százalékos arányt jelent. A többiek zömében közérdekű munkával (210-en) vagy pénzbüntetéssel (201-en) végezték, vagy próbára bocsátották őket (134-en). Ha az összes súlyos testi sértésért elítélt számához viszonyítunk, a 180 letöltendő csak 13,7 százalékot tesz ki.

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, akkor hívja ezeket a segélyvonalakat: 06-40-630-006 (hétfőnként 10–14, szerdánként 14–18, péntekenként 10–14 óráig), 06-80-505-101 (este 6 és 10 között szerda és hétvége kivételével)

Rovatok