Index Vakbarát Hírportál

Értesítik az áldozatokat, ha szabadul az elkövető

2016. február 22., hétfő 12:43

Az új büntetőeljárási kódex egységesen sértettként kezel majd mindenkit, aki a bűncselekmény következményeként bármilyen jellegű hátrányt - fizikai vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, vagyoni kárt - szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a sértett és az áldozat fogalma azonos lesz.

Jelentősen megerősítik a sértetti jogokat, az őket megillető eljárási garanciákat is. A mostani szabályozással ellentétben a sértettek minden esetben eldönthetik majd, hogy az eljárásban részt vesznek-e. Továbbá a sértett az őt érintő valamennyi eljárási cselekménynél jelen lehet és az őt érintő iratokat megtekintheti.

Változás lesz még, hogy minden bűncselekmény esetén kötelező lesz a sértettek előzetes értesítése, ha az elkövető szabadlábra kerül vagy a büntetéséből szabadul. Jelenleg ez csak néhány, jellemzően szexuális, bűncselekmény esetén van így. A sértettek számára pedig lehetőséget adnak arra is, hogy a tárgyaláson kinyilváníthassák, kérik-e az elkövető megbüntetését, és ezen felül a sértetteket is megilleti majd a fellebbezési jog.

A jövőben a 14 évesnél fiatalabbakat minden esetben kizárólag nyomozási bíró előtt, gyermekmeghallgató szobában, szükség esetén szakértő jelenlétében hallgathatják ki, és tilos lesz a gyermekkorúak szembesítése. A sérülékeny csoportba tartozók, valamint egyes speciális bűncselekmények, például nemi erőszak sértettjeinek szembesítése is csak a beleegyezésükkel történhet meg.

Magyarországon tavaly mintegy 184 ezer ember vált bűncselekmény sértettjévé, ez az összlakosság 2 százaléka.

Rovatok