Index Vakbarát Hírportál

Többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben

2016. február 22., hétfő 22:34 | aznap frissítve

Újabb nyílt levelet jelentettek be Facebookon az orvosok, aki múlt év decemberében a hálapénzbombát robbantották. Az '1001 orvos hálapénz nélkül' néven működő csoport hivatalosan holnap hozza majd nyilvánosságra következő állásfoglalását, amelynek első verziója már ma elérhető a neten, és a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos elkeserítő helyzetet tárgyalja. 

A nyílt levél szerint Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben, és triviális problémákkal kórházba kerülő betegek is meghalhatnak olyan kórokozóktól, amelyeket már az intézménybe kerülésük után szedtek össze.

A levelet megfogalmazó orvosok szerint:

a minimumfeltételek hiányáról és a kórokozók terjedésének mértékéről a kormány és az állami ellenőrző szervek évek óta tudnak, ennek ellenére nem tesznek semmit. Ráadásul az adatokat évek óta titkolják és nem átlátható formában bocsátják a szakma és a nyilvánosság elé.

A levél Facebookra ma felkerült verziójában egészen durva állítások szerepelnek. 

Vannak kórházak, ahol még a sterilizáló is leállt, a WC-t nem lehet lehúzni, a beteget nem lehet elkülöníteni, nem jut tiszta pelenka, nincs fertőtlenítőszer, a vezetők visszamondják a takarítást, mert nincs rá forrás. Előfordul, hogy egy kéztörés ellátása után belehal a beteg a kórházi baktérium okozta  bélgyulladásba, vagy lélegeztetőgépen végzi egy gyermek, mert a mandulaműtét során kórházi, terápiarezisztens kórokozók támadják meg.

A borzalmas körülményeket megelégelő orvosok öt pontos felhívást intéztek a kormányhoz:

  1. Bocsásson azonnali, rendkívüli segítséget (pénzügyi forrást fertőtlenítő szerekre, gyógyszerekre és egészségügyi szakszemélyzetet) a kórházi osztályok bakteriális fertőzésének megállításához!
  2. Osztályokra lebontva készüljön nyilvános értékelés a WHO szempontjai szerint. Ezalapján készüljön azonnali higiénés cselekvési terv.
  3. A Kormány biztosítsa az ÁNTSZ függetlenségét, ne tagolja a minisztériumi bürokrácia alá!
  4. Hozzák teljes nyilvánosságra a fertőzéssel kapcsolatos adatokat. A szakmai szervezetek részletes, teljes körű tájékoztatása mellett a nem szakértő társadalmat is érthetően informálják!
  5. Teljes transzparenciát! Az ÁNTSZ tegyen eleget törvényben meghatározottkötelezettségének és hozza nyilvánosságra, hogy mely egészségügyi intézményekteljesítik az érvényben lévő minimumfeltételeket!

Rovatok