Index Vakbarát Hírportál

Megint tarolt Rogán szomszédja

2016. február 25., csütörtök 07:26

400 millió forintért nyert közbeszerzést Rogán Antal Pasa parki szomszédja, aki az összegért a Miniszterelnökség kommunikációs feladataiban fog segíteni – írta a Magyar Nemzet. Csetényi Csaba cége eddig is jól teljesített: a Network 360 Reklámügyökség hétfőn már a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. megbízásából egy nettó 150 milliós megbízást is elnyert. 

Csetényinek ezen kívül sincs oka panaszra: korábban a Magyar Olimpiai Bizottság 457 milliós közbeszerzését nyerte el, 2015-ben összesen tíz tendert nyertek el az érdekeltségébe tartozó cégek, 2013-14-ben pedig összesen 15 alkalommal nyert megbízásokat, a Magyar Nemzeti banktól az Államadósság-kezelő Központig.

Egyedül futva lett az első

A legutóbbi közbeszerzést a Miniszterelnök nem nyílt pályázatban, hanem tárgyalásos módon hirdette meg. Csetényi cégén kívül nem is volt más pályázó a tenderen, amelyről hivatalosan december másodikán döntöttek, Orbán Viktor kabinetfőnökének szomszédja javára.

A Miniszterelnökséggel már tavaly is volt gyümölcsöző kapcsolata Csetényinek. Egy hozzá köthető cég nyerte el a menekültellenes plakátkampánnyal kapcsolatosan azt a megbízást, amely során a plakátok kihelyezéséhez szükséges médiavásárlási és call centeres feladatokat látott el, 381 millió forintért. A megbízást akkor sem nyílt tenderen nyerte el.

Nem a lakcímkártyámmal nyerünk

A Magyar Idők csütörtöki száma Csetényivel terjedelmes interjút készített, amelyből az olvasók megtudhatták:

Rovatok