Index Vakbarát Hírportál

Az NVB lepattintotta a kopaszok miatt beadott MSZP-s panaszt

2016. február 26., péntek 15:10 | aznap frissítve

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi tárgyalás nélkül elutasította Lukács Zoltán MSZP-s képviselő kifogását, amelyben panaszt tett az NVB épületében lezajlott balhé miatt.

Lukács azért adott be hivatalos kifogást, mert kedden egy 15-20 kigyúrt kopaszokból álló társaság megakadályozta az szocialistákat, hogy időben beadhassák az üzletek vasárnapi nyitvatartását támogató népszavazási kezdeményezésüket. A kopaszok órákig foglalták a helyet a választási bizottság székhelyének aulájában azzal a céllal, hogy egy ellenkező értelmű kezdeményezéssel blokkolják az MSZP-s indítványt.

Lukács szerint az NVB „a főkapu és a beléptetőrendszer közötti pár négyzetméteren kidobónak tűnő emberek jelentek meg”, akik a területet elfoglalva megakadályozták, hogy a szocialisták időben leadhassák a beadványt.

A szocialista képviselő azt is szóvá tette, hogy a Nemzeti Választási Iroda semmilyen intézkedést nem tett annak érdekében, hogy a népszavazáshoz való jogát érvényesíteni tudja. Az előtérben lévő személyeket nem regisztrálták, személyi azonosságukat nem állapították meg, nem nézték meg tételesen, hogy a náluk lévő iratok népszavazási kérelmek, személyes beadványok, netán üres iratok, esetleg nem nem is a saját kérelmük.

Az NVB az eredeti kérelmet formai okokra hivatkozva elutasította. Az NVB szerint a képviselő nem jelölte meg a megfelelő törvényi helyet a beadványban, amelyre hivatkozva kérte volna az eset kivizsgálását. 

A másik formai ok az volt, hogy a képviselő a lakcímkártyáján is olvasható Ságvári Endre utcát adta meg lakcímeként. A bizottság elnöke azt kifogásolta, hogy a politikus nem a központi névjegyzékben szereplő címét tüntette fel a dokumentumon. Lukács az ülésen magyarázta el, hogy a kommunista forradalmárnak elkönyvelt Ságvári utcanevet megváltoztatták.

Lukács azonban egy módosított beadvánnyal is készült a pénteki ülésre, amiről a bizottságnak nem sikerült eldöntenie, hogy új beadványként vagy kiegészítésként értékelje. Végül megszavazták, hogy a jövő héten hétfőn újra előveszi a bizottság.

Nyakó István elmondta, elképesztőnek tartja, hogy az NVB, amelynek a székházában a keddi balhé történt, egyáltalán nem érezte szükségét, hogy külön napirendben foglalkozzon a nagy port felvert esettel. Az MSZP megpróbálta az akkor készült videofelvételeket bemutatni a bizottságnak, ám ezt is elutasították – sőt, az NVB elnöke, Patyi András azt mondta, hogy ő még nem is látta ezeket a felvételeket, mert külföldön tartózkodott.

Rovatok