Index Vakbarát Hírportál

Kocsival hajtottak a csepeli ékszerboltba

2016. február 29., hétfő 06:19

Ékszereket loptak Csepelen egy bevásárlóközpontban vasárnap éjjel, írja a Police.hu. A budapesti rendőr-főkapitányság két férfit már elfogott, büntetőeljárást indított D. Tamás 35 éves tápiószecsői és M. Gyula 35 éves úri lakossal szemben lopás megalapozott gyanúja miatt.

A két elkövető és ez idáig ismeretlen társuk hétfőn 1 óra 15 perc körüli időben Budapesten egy XXI. kerületi bevásárlóközpontban lévő ékszerüzlet utcai frontjának falát egy autóval kiszakították, majd az üzletből ékszereket tulajdonítottak el, mielőtt elmenekültek.

A BRFK XXI. kerületi rendőrkapitányságának helyszínre érkező járőrei a menekülő gépjárművet megállásra szólították fel, de az elkövetők ennek nem tettek eleget. Csepelen a II. Rákóczi Ferenc úton Szigetszentmiklós irányába menekültek.

A nagy sebességgel közlekedő gépjármű felett a menekülő sofőr elveszítette uralmát, ezért a kocsi villanyoszlopnak ütközött, majd az árokba hajtott.

A csepeli rendőrkapitányság járőrei D. Tamást és M. Gyulát a baleset helyszínén elfogták, a harmadik elkövetőt továbbra is keresik.

Rovatok