Index Vakbarát Hírportál

Fityiszt mutattak a kormánynak a magyartanárok

2016. február 29., hétfő 21:10

A Magyartanárok Egyesülete visszautasította a meghívást a Köznevelési Kerekasztal Tartalomfejlesztő munkacsoportjának alakuló ülésére - tudatta a szakmai szervezet Facebook-oldalán. A ME ugyanis úgy gondolja, 

a kerekasztalnak nem kényszer hatására, válságkezelés céljából kellett volna létrejönnie, hanem a Nemzeti köznevelési törvény elfogadása, a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, a tankönyvrendelet vagy az életpályamodell kialakítása és bevezetése előtt.

A szervezet emlékeztet arra, hogy 20 éves fennállása során mindig készségesen vett részt szakmai véleménynyilvánításban, tárgyalásban az oktatás irányítójával, a minisztériummal. Azonban az elmúlt hat évben ritkán kérték ki a véleményüket, 

sőt a tankönyvekkel kapcsolatos egyeztetési javaslatunkra az államtitkárság hosszan nem is válaszolt, majd a megbeszélés elől kitért.

A Magyartanárok Egyesülete a Civil Közoktatási Platform alapító tagjaként ráadásul vállalta, hogy 

a CKP-hoz csatlakozó szervezetek nem vesznek részt a jelenlegi összetételben működő, a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal munkájában

Ezt ugyanis - csatlakozva a gimnáziumok többségéhez és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez - torz összetételűnek, illetve illegitimnek, azaz az oktatásügyi kormányzat által egyoldalúan összeválogatott szervezetnek tartják. Tárgyalási alapnak inkább a Tanítanék Mozgalom4és a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontos követelését tekintik. 

Rovatok