Index Vakbarát Hírportál

Szabadulhat az életfogytiglanra ítélt gyilkos

2016. március 1., kedd 13:05

Feltételesen szabadon engedi a bíróság Bene Lászlót, aki rablógyilkosságért 1994 óta ül börtönben – írta a Bors. Társával – a hetvenes években  még hivatásos tüzértisztként szolgált Donászi Aladárral, aki a magánzárkájában 15 éve öngyilkos lett – négy embert ölt meg: köztük 1991 nyarán a Skála pénzszállító autójának kísérőjét, a 21 éves egyetemista Sádt Győzőt – a fiatalember fegyvertelen volt és pénzt sem tudtak elvinni a rablók –, majd pár hónappal később két vadászt, akik lőgyakorlaton kapták a két bűnözőt.

A páros öt év alatt 40 millió forintot rabolt – viszonyításképpen, egy kétszobás panellakás akkoriban 1,5 millióért megszerezhető volt a fővárosban –, 1994-ben fogták el őket, a soroksári postarabláskor.

Mindketten életfogytiglant kaptak ami 20 év börtönt jelentett, az előzetesben töltött időt is beszámítva. Így Bene már 2014-ben szabadulhatott volna, ám büntetését öt évvel meghosszabbították, azzal a feltétellel, hogy két év múlva ezt felülvizsgálják.

A bíróság a két éves határidő után döntött úgy, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető a most már 60 felett járó férfi. Ez ellen az ügyész fellebbezhet, így nem biztos, hogy Bene valóban szabadulhat, de erre 2019-ben mindenképp sor kerül.

Ügyvédje szerint Bene a saját lábán szeretne megélni.

Rovatok