Index Vakbarát Hírportál

Nem kerül szabadlábra Bene László

2016. március 5., szombat 15:00

A Szegedi Törvényszék szombaton hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság március elsején meghozott döntését, így egyelőre nem kerül szabadlábra Bene László, írja az MTI.

Mint ismert, Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a budai Skála áruház pénzszállító-autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

Az első fokú bíróság kedden döntött a szabadlábra helyezésről, a döntés szerint Bene Lászlót azért lehet feltételesen szabadlábra bocsátani, mert a börtönben kifogástalan magatartást tanúsított. A férfi a fogva tartása alatt iskolai tanulmányokat folytatott, sikeres érettségi vizsgát tett, a családtagjaival pedig az utóbbi időben intenzív kapcsolatot tartott.

A másodfokon eljáró bíróság szerint azonban nem egyértelmű, hogy az elítélt szabadulása esetén törvénytisztelő életmódot folytatna. Ezért előírta, hogy a megismételt eljárásban be kell szerezni szakértői véleményt az elítélt személyiségszerkezetéről.

Rovatok