Index Vakbarát Hírportál

Csak az alapkő készült el a gazdagréti uszodából 2014 óta

2016. március 9., szerda 18:43

Remélem, hogy az uszoda egy éven belül elkészül, a közbeszerzést lefolytatják, a Nemzeti Sportközpontok fogja megépíteni és üzemeltetni, tehát az önkormányzatot sem terheli majd. Az az elképzelés, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni, ehhez létesítményekre, uszodákra van szükség

- ezt mondta Simicskó István 2014 áprilisában a gazdagréti tanuszoda alapkőletételekor. Simicskó sportállamtitkárként elmondott beszéde azonban nagyon optimistának bizonyult, mert a gazdagréti Szent Angyalok temploma mellé tervezett beruházás az elmúlt két évben el sem kezdődött.

Az ingatlan tulajdonosi helyzetének rendezése akadályozza egyelőre a gazdagréti tanuszoda megépítését - ezt mondta a XI. kerület sajtóreferense. Hogyi Gyula az InfoRádiónak nyilatkozva hozzátette: ha ez megtörténik, akkor megkezdődhet a fél milliárd forintos beruházás.

"Jelen állás szerint egy fővárosi kezelésű ingatlanra kerülne ez a körülbelül fél milliárdos beruházás, az átadás-átvétele zajlik, a főváros a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek adná át a területet. Tehát egy fővárosi területről van szó, amelyet azonban a főváros korábban 99 évre a katolikus egyháznak adott bérbe. Nyilván le kell mondani a bérleti jogviszonyról, és ha ez megtörténik, akkor megtörténhet a fővárosi felajánlás" - mondta Hogyi Gyula.

Újbuda sajtóreferense közölte, ha lezajlik az átadás, akkor ezt követően akár már fél év múlva elkezdhetik az építkezést.

A fél milliárdos beruházást állami forrásból, a tervek szerint a köznevelési infrastruktúra-fejlesztési keretből valósítják meg Újbudán.

Rovatok