Index Vakbarát Hírportál

Ollóval szurkált a sértett portugál

2016. március 10., csütörtök 10:01

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az ellen a portugál férfi ellen, aki nyolc évvel ezelőtt súlyosan bántalmazta amerikai ismerősét Budapesten. A két férfi több szórakozóhelyen mulatott, majd egy házibuliba mentek, ahol a most 37 éves portugál vádlott elejtette mobiltelefonját.

Amerikai ismerőse magához vette a telefont azzal, hogy megőrzi, nehogy ittas barátja elveszítse. Az este végén azonban elfelejtette visszaadni, így ment haza I. kerületi lakásába. 

A telefon nélkül maradt ismerős másnap jelent meg az amerikai lakásán. Hiába kapta vissza a vádlott mobilját, mégis szóváltás kerekedett közte és a sértett között. A portugál férfi felkapott egy ollót az asztalról és életveszélyesen megsebesítette társát, akinek telefonját is elvette, majd távozott.

Miért telt el nyolc év?

A magyar hatóságok több elfogatóparancsot adtak ki, ennek révén fogták el a vádlottat Portugáliában, 2015-ben. Augusztusban kiadatása is megtörtént, azóta előzetes letartóztatásban van. A férfi életveszélyt okozó testi sértés és kifosztás bűntettével bűnössége esetén 2-12 év szabadságvesztést kaphat.

Rovatok