Index Vakbarát Hírportál

A válsághelyzet miatt feljelentést tett a PM

2016. március 12., szombat 11:03

Feljelentést tett a Párbeszéd Magyarországért (PM) szombaton, mivel a kormány a párt megítélése szerint jogalap nélkül hirdette ki a migrációs válsághelyzetet.

A PM a közleményében azt írta:

az Orbán-kormányban valaki egyértelműen hivatali visszaélést követett el.

Ezért várják Polt Péter legfőbb ügyész azonnali nyomozását az ügyben. Hozzátették, a lépéssel a Fidesz-KDNP a március 15-ei pedagógustüntetésről, továbbá az egészségügy és az oktatás összeomlásáról akarja elterelni a figyelmet.

A közlemény szerint a kormány a saját maga által hozott törvényt szegte meg, amikor szerdán az egész ország területére migrációs válsághelyzetet hirdetett.

A menedékjogi törvény szerint akkor hirdethető ki a válsághelyzet, - tették hozzá -, ha a megelőző hónapban napi átlagban legalább 500 menedékkérelmet nyújtottak volna be, a tranzitzónákban napi átlagban ezren tartózkodtak volna, vagy ha a migrációs hullám valamely település közbiztonságát vagy a közegészségügyet veszélyeztette volna.

A PM a hivatalos statisztikákra hivatkozva azt írta, februárban 2175 menedékkérelmet nyújtottak be, a létező négy tranzitzóna összesen sem képes néhány száznál több embert befogadni, veszélyről pedig "sehol nem informálta az embereket a kormány".

Korábban mi is megkérdeztük a Belügyminisztériumot, hogy pontosan milyen körülmény miatt volt szükség a válsághelyzet kihirdetésére. A BM ennyit válaszolt: "Magyarország biztonsága nem képezheti kockázat tárgyát, ezért döntött a kormány a válsághelyzet elrendeléséről. Akár százezerre is tehető azoknak a száma, akik a lezárt macedón–görög határ túloldalán tartózkodnak, és akiknek terveiről, céljairól, jövőbeni reakciójáról nem tudhatunk pontosat, ezért volt ez indokolt."

A PM lépésére a Fidesz úgy reagált: "a baloldal most a válsághelyzetet, korábban a műszaki és jogi határzárt támadta. Ha rajtuk múlna, ma semmi és senki nem védené a magyar határokat, mert ők be akarják engedni és be akarják telepíteni a bevándorlókat". A  Fidesz szerint a válsághelyzet elrendelésére szükség van, mert "fel kell arra készülni, hogy a balkáni határzár miatt a migránsok ismét Magyarország felé vehetik az irányt". 

Rovatok