Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó: Durva támadás érte Magyarországot

2016. március 12., szombat 18:59

"Durva és valótlan támadást" intézett Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Magyarország ellen a német igazságügyi miniszter, Heiko Maas a Der Spiegelnek adott, szombaton megjelent interjúban. Az előfizetéssel olvasható interjú, melynek címe "Az embereknek igazat mondani", itt található.

A magyar külügyi tárca MTI-nek küldött közleménye szerint a német miniszter az interjúban azt mondta: Magyarország még kenyeret és vizet sem adott a menekülteknek, és Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy erőszakkal evakuálja őket. Heiko Maas szerint sok ember a háború, a kínzás és erőszak elől menekül, és Orbán Viktor egyetlen muszlim menekültet sem akar befogadni.

Szijjártó Péter így reagált:

A hazudozás és az alaptalan vádaskodás nem méltó egy európai politikushoz.

Leírta, hogy Magyarország tavaly a befogadóállomásokon 400 ezer illegális bevándorlónak biztosított szállást és ellátást a nemzetközi szabályoknak megfelelően. Azzal folytatta, hogy "sajnálattal" tapasztalták, hogy az illegális migránsok "egyre agresszívabbá váltak", nem működtek együtt a hatóságokkal, és "önkényesen elfoglalták a Keleti pályaudvart", ami szerinte elfogadhatatlan.

Szijjártó megismételte a kormányzati álláspontot: ezek az emberek nem menekültek, hanem illegális gazdasági bevándorlók, és Magyarország nem fogad be illegális gazdasági bevándorlókat.

Rovatok