Index Vakbarát Hírportál

Szanyi Tibor döntött: elindul a pártelnöki posztért

2016. március 13., vasárnap 12:00

Ha nem változtat az MSZP, és ilyen ötlettelen marad a pártvezetés, veszít 2018-ban. Szanyi Tibor ezért döntött úgy, hogy le akarja váltani Tóbiás Józsefet, és elindul a pártelnöki posztért.

Június végén tartja a tisztújító kongresszusát az MSZP, és ahogy az lenni szokott, hónapokkal előtte megindul a helyezkedés, a harc a posztokért. Az elmúlt hetekben is sokan pletykálták a párton belül, ám immár tény, Tóbiás József pártelnöknek egy kihívója biztosan lesz: Szanyi Tibor elindul a pártelnöki posztért.

A párt EP-képviselője, aki már 2012-ben Mesterházy Attila ellen is jelöltette magát és 30 százalékot kapott, szombaton először a tumblr-oldalára írt egy viccesnek tűnő bejegyzést:

CSAK HOGY a magyar tumblinép első kézből tudhassa: egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből, s ennek érdekében elindítottam pártelnöki kampányomat.

Később pedig elküldte a sajtónak Apa, kezdődik! című röpiratát, amelyben az MSZP előtt álló feladatokat sorolja. Megkérdeztük Szanyit a döntéséről, és megerősítette, hogy valóban, komolyan elindul a pártelnökségért, ám a jövő heti választmányi ülés előtt nem kívánt nyilatkozni.

Az Apa, kezdődik! írásában Szanyi nyolc pontban foglalja össze, mit kezdene az országgal és a párttal, és komoly kritikával illeti Tóbiás József és a pártvezetés tevékenységét. Szerinte változás nélkül 2018-ban is elveszíti a választást a párt.

Jó alaposan frissítsük fel a többnyire sajnos ötlettelen pártvezetésünket!

Szerinte kevés a siker, és a párt a vagyonával is rosszul gazdálkodik. "A ma székháznak nevezett templomainkat úgy hagyjuk magunk után, mint eb a könnyítését."  A párt szövetségi politikáját is meg kell újítani szerinte: "Elég a szemlesütéses minőségű blablákból! Elég a neoliberális szirén-hangokból! Elég a piócákból!".

Szanyi döntését nem kívánta kommentálni Tóbiás József jelenlegi pártelnök, de úgy tudjuk, nem lepte meg a dolog. MSZP-s képviselők a háttérben azt mondták: Szanyi 2012-ben is komolyan gondolta az indulását, de fontos szempont volt akkor, hogy így tudta elérni, hogy a párt EP-listavezetője legyen.

Az MSZP-ben alulról felfelé zajlik a tisztújítás, tehát a kongresszus előtt az alapszervezetek, majd a városi és megyei szervezetek is megválasztják vezetőiket, küldötteiket. És ezután dönt a kongresszus az országos posztokról. Közben a pártelnök-jelölteknek országos kampányt kell folytatniuk, és támogatókat szerezniük.

Rovatok