Index Vakbarát Hírportál

Amikor egy képviselő megjelenése enyhítő körülmény egy bűncselekménynél

2016. március 17., csütörtök 09:27

Az enyhítő körülményekre való tekintettel három év próbára bocsátásra ítélte a Pécsi Járásbíróság azt a markolóvezetőt, aki munkagépével minimális távolságot tartva üldözte az Index stábautóját a cikói hulladékgyűjtő területén. A bíróság az enyhítő körülmények közé sorolta azt is, hogy az Index egy ellenzéki képviselővel belső felvételeket akart készíteni a tározón zajló környezetszennyezésről, amitől a sofőr "feszültté vált".

A Pécsi Járásbíróság M. Károlyt bűnösnek találta foglalkoztatás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében. Megállapította, hogy a cikói hulladéklerakó dolgozója 2014 szeptemberében egy JCB markolóval 70-75 méteren keresztül üldözte és 1-3 méteres távolságból követte az Index Suzuki Swift személyautóját, miközben a két jármű 15-ről 30 kilométer per órás sebességre gyorsult.

Az ítélet kimondta, hogy a követési távolság nem volt elegendő, hogy a gépkocsi lassítása, fékezése vagy megállása esetén a munkagép is megállhasson.

A kocsiban három újságíró, valamint Hadházy Ákos, korábbi szekszárdi önkormányzati képviselő ült. (Az üldözésről készült videón az is látható, hogy a sofőr egy ideig a felemelt markolókanál takarásában, vakon üldözi az autót, amely akkorra egy zsákutca végéhez közeledett, ezért fékeznie kellett.)

Megjelent egy képviselő

A bíró az indoklásban kifejtette, hogy az egyébként 3 év börtönnel is sújtható bűncselekmény esetében azért hozta az enyhe ítéletet, mert a markoló sofőrjét megzavarhatta, hogy „megjelent egy képviselő” a hulladéklerakóban.

Az Index a tározó környezetszennyező működéséről készített videót Cikón.

A Cikói Hulladékkezelő Központ egy nagyobb regionális hálózat, a Dél-Balaton-Sió-Völgye Hulladékhasznosító Rendszer része, amit az elmúlt hat-hét évben építettek ki összesen 12 milliárd forintból. A többségében uniós forrásból származó pénz negyedét, mintegy 3 milliárd forintot a cikói telepre költötték. Bár a beruházás célja az volt, hogy bezárhassák a természetet károsító hagyományos szeméttelepeket, 2014 végére a cikói telepen is pontosan ez történt. A technológiai hibák következtében a telepen szennyezett tó keletkezet, amelyből úgy akartak megszabadulni, hogy titokban a környék egyik halastavába engedték a tartalmát.

A bíróság szerint azonban a környezetszennyezés nem lehet mentség, ilyen „illegális behatolást” senki sem engedhet meg magának, még annak az önkormányzatnak a képviselője sem, amely résztulajdonosa a hulladéktározónak.

Bár az önkormányzat tulajdonos, ez nem jogosítja fel a képviselőt arra, hogy önálló akciót kezdjen, és bemenjen.

Az eljárás során bebizonyosodott, hogy a telep bejáratánál sem Idegeneknek belépni tilos!, sem Stop tábla nem tiltotta meg a behajtást, a bíró azonban ennek ellenére a tárgyaláson és az ítéletben is illegális behatolásnak értékelte, hogy az Index autója engedélykérés nélkül hajtott be a nyitott kapun keresztül. (Hadházy Ákos néhány nappal korábban szabályszerű engedélykéréssel megpróbált bemenni, de akkor elutasították.)

Figyelj, ez nekünk jön!

A Pécsi Járásbíróság meglátása szerint Hadházy Ákos képviselő megjelenése okozta a „fejetlenséget” a telepen.

Az ott dolgozók körében feszültséget teremtett, hogy megjelent egy képviselő.

M. Károly is ebben a feszült állapotban észlelte markolóján az Index stábautóját, ami a bíróság szerint részben magyarázhatja tettét.

A kilenc órás, monstre tárgyalás után a bíróságnak szünet sem kellett az ítélet meghozatalára. A vád- és a védőbeszéd elhangzása után azonnal kihirdették a döntést. Ez azonban arra nem tért ki, hogy a dolgozók egyáltalán honnan tudhatták, hogy a kocsiban ülők között van Hadházy Ákos képviselő is. A telep dolgozói csak az üldözést követően találkozhattak vele, amikor a kijáratot ugyanazzal a markolóval eltorlaszolták. A kiérkező rendőrök akkor semmilyen problémát nem találtak abban, hogy Hadházy és az Index a kerítésen belülről készített filmet a hulladéktározó állapotáról.

Rovatok