Index Vakbarát Hírportál

Felvétel bizonyítja, a kopaszok és Erdősiné összejátszottak

2016. március 18., péntek 07:26

Szürreális körülmények között sikerült benyújtania vasárnapi boltbezárásos népszavazási kérdését egy asszonynak, akit feltehetően kigyúrt, kopasz emberek segítettek az MSZP megelőzésében, írtuk korábbi cikkeinkben.

Bár nem személyesen Erdősiné pecsételt a választási irodánál, és a kopaszok is akadályozták az MSZP-s Nyakót, hogy időben leadhassa a népszavazási kezdeményezését, és a választási iroda vezetője is azt javasolta, ne fogadják be Erdősiné népszavazásos kérdését, a bizottság − talán nem túlzás azt állítani, a törvény/szabályozás ellenében − mégis az idős asszony kérdését fogadta be. Az egész esetről, jelenetekről, döntésekről ebben és az ehhez kapcsolódó cikkeinkben olvashatnak részleteket.

Az MSZP-sek szerettek volna fellebbezni, azt állították ugyanis többek között, hogy az őket akadályozó kopaszok összejátszottak az idős nővel. Ezt bizonyíthatták volna a választási iroda épületének külső kameráinak felvételei. Nyakó szerint ugyanis az eljárásokban végig arról volt szó, hogy nem volt együttműködés a kopaszok és Erdősiné és kísérője között. A Kúria szerint a belső térben akadályozták az MSZP-s politikust, hogy időpecsételjen, viszont arra semmilyen bizonyítékot nem találtak, hogy a kopaszok és Erdősiné összejátszott, vagy Erdősiné javára cselekedtek volna. A Bors most közölte a két külső kamera felvételeit.

Ezen pedig a következő dolgok látszanak:

A felvételeket itt tudja megnézni:

Egy másik kameraállásból pedig itt:

Rovatok