Index Vakbarát Hírportál

Húsvétra 20 fok is lehet

2016. március 20., vasárnap 16:15

Hét közben még hűvösebb és változó idő lesz, de hétvégére minden csodálatos lesz és tényleg tavaszi - mondjuk a meteorológusok.

Napsütéses és borúsabb napokra is készülni kell, kisebb esők is lehetnek, de fokozatosan melegszik a levegő, a hétvégén akár 20 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn hajnalban az ország nagyobb részén gyengén felhős időre lehet számítani, de elsősorban a Zempléni-hegység környékén, a Tiszántúlon és az Őrség tágabb környezetében megnövekszik a felhőzet, és errefelé egy-egy zápor is kialakulhat. Napközben a főváros környékén és az Alföld középső részén valószínű a legtöbb napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Kedden északon változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, délen a nap első felében ugyanakkor még erősen felhős lesz az ég, majd ott is szakadozik a felhőzet. Főként délnyugaton, délen valószínű több helyen eső. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 6 fok között valószínű, de északkeleten hűvösebb is lehet. Nappal 8-13 fokig melegszik a levegő.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, jellemzően a déli határ mentén. A leghidegebb órákban 0, napközben 10 fok körül alakul a hőmérséklet. Csütörtökön már több órára kisüt a nap, de néhol kisebb zápor még előfordulhat és nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb hőmérséklet 9-13 fok között valószínű. Pénteken eleinte napos idő várható, majd délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, napközben 10-14 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétvégére már jobban alakulnak majd a dolgok az OMSZ előrejelzése szerint. Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen zápor. A max. hőmérséklet 14-17 fok között valószínű. Vasárnap aztán túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem lesz, a maximum hőmérséklet 16-20 fok között valószínű. (MTI)

Rovatok