Index Vakbarát Hírportál

Brutális természetkárosítás Budakeszin

2016. március 21., hétfő 13:22 | aznap frissítve

Az LMP az MTI OS-hez eljutatott közleménye szerint az elmúlt napokban súlyos természetkárosítás történt a budakeszi Farkashegyi repülőtér mögött elterülő több mint 30 hektáros területen,

a védett növényfajok, a tavasszal nyíló virágok (pl. fekete kökörcsin, piros változatú kökörcsin, tavaszi hérics) nagy részét kiásták és eltüntették a területről.

A párt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a természetkárosítás okozóinak kiderítése és felelősségre vonása érdekében, valamint tájékoztatást kért az illetékes kormányhivataltól, a nemzeti parktól.

A védett virágok természetvédelmi értéke 5-10 ezer forint között van szálanként, a fekete kökörcsiné például pont 10 ezer forint.

Az LMP közleménye szerint beruházók már évek óta azon vannak, hogy ezen a területen luxuslakóparkot építsenek. Február végén a párt nyilvánosságra hozta, hogy beruházók területrendezési szerződést kívánnak kötni az önkormányzattal azért, hogy 200 millió forint fejében változtassák meg a terület besorolását és így engedélyezzék a beépítését. A képviselő-testület végül a párt fellépésének eredményeként elnapolta a döntést.

Rovatok