Index Vakbarát Hírportál

Éheznek és lázadoznak az államigazgatási dolgozók

2016. március 25., péntek 13:03

Elképesztő közleményt jelentetett meg az MTI-OS-ben a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ). Az érintett dolgozók eszerint koplalnak, a hónap végén üres a hűtőjük és a bankszámlájuk.

Miért bünteti a kormány legközvetlenebb alkalmazottait? – teszi fel a kérdést a KSZSZ az érintettek nevében. Felidézik, hogy

Ezért azt követelik, hogy a közszolgálati dolgozók reálkeresete ismét érje el a 2008. évi szintet.

Megkérdeztük a KSZSZ elnökét, Agg Gézát, hogy a hűtős-bankszámlás mondatot konkrétan értették-e.

Tudunk ilyen esetekről. De hogy konkrétumot mondjak: azt, hogy a hónap melyik részében vagyunk, a minisztériumok, érintett szervezetek üzemi éttermeinek látogatottságán bárki lemérheti. A hónap elején még sokan vannak, a közepén csak-csak, a végén már alig.

Eddig türelmesek voltunk, de nyolc év után most elfogyott

– mondta Agg Géza.

A KSZSZ-nek mások mellett az Igazságügyi Minisztérium, a KSH, a NAV, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, az NGM és az Emmi szakszervezete a tagja, társult tag az Ügyészségi Dolgozók Országos Szakszervezete.

Rovatok