Index Vakbarát Hírportál

Gulyás: Nem tiltják be az okostelefonokat

2016. március 29., kedd 17:43

Szó nincs arról, hogy a Belügyminisztérium az okostelefonok betiltására vagy használatának korlátozására készülne a terrorizmus elleni intézkedéscsomag címén

– mondta az Indexnek Gulyás Gergely.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese leszögezte: a tiltás egyedül a telefonokon ingyen telepíthető titkosító appokra vonatkozik majd.

Gulyás félreértésnek nevezte, hogy a frakciók és Pintér Sándor belügyminiszter pénteki egyeztetéséről elmondott előzetes információit a sajtó egy része úgy értelmezte, hogy az a telefonokra is vonatkozhat.

Gulyás keddi sajtótájékoztatóján a tervezett módosításokról a következőket árulta el:

Ez utóbbival kapcsolatban írtuk mi is, hogy elvileg az összes okostelefonra vonatkozhat. Gulyás szerint a belügynek a telefonok – bíró engedéllyel történő – lehallgatása nem jelent akadályt.

Ezzel szemben az olyan alkalmazásokkal, mint a CryptTalk, a Secphone és Silent Phone valóban nem tud mit kezdeni a nemzetbiztonság.

Ezért ezen appok terjesztését nehezítené, sőt illegálissá tenné a magyar belügy - mondta Gulyás Gergely.

Rovatok