Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap alatt három bankot rabolt ki egy férfi

2016. március 30., szerda 15:23

Holnap dönt arról a Budai Kerületi Bíróság, hogy az oktogon téri bankrablót előzetes letartóztatásba helyezzék-e. A VI. és VII. Kerületi Ügyészség kérte az előzetest, mert az eddigi információk alapján a 43 éves férfi legalább három bankot kirabolt már:

A Főügyészség közleménye szerint  "a gyanúsított terhére róható bűncselekmények külön-külön is jelentős tárgyi súlyúak", a kiszabható büntetés és egyéb körülmények miatt nagy a veszélye a szökésnek, elrejtőzésnek.

Az ügyben a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya teljesíti.

Rovatok