Index Vakbarát Hírportál

Nem lehet népszavazás a polgármesterek rokoni cégeinek közbeszerzéseiről

2016. március 30., szerda 16:39 | aznap frissítve

A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról, írta az MTI. 

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő múlt év december 21-én kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, amelyen az a kérdés szerepelt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy összeférhetetlenség miatt ne vehessen részt bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljáráson hivatalban lévő polgármester Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerint hozzátartozója tulajdonában álló szervezet?

Az NVB január 18-i ülésén megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az NVB hivatkozott arra, hogy a javasolt kérdés nem csak több mint 3170 település polgármesterének hozzátartozóit korlátozná, és jelentenek teljes körű kizárást a közbeszerzésekről, hanem minden olyan gazdasági társaságot is, amelyben az adott politikusnak olyan kevés a tulajdonrésze, hogy nincs befolyása az érdemi döntésekre. 

Ebből következően a korlátozás nemcsak a hozzátartozóra, hanem azon emberekre is kiterjed, akik olyan gazdasági társaság tagjai, amelyben a hozzátartozó is tag, így a kérdés szerinti generális korlátozás a polgármester hozzátartozója és a hozzátartozóval közös gazdasági társaságban tagsággal bíró személyek esetében sértené a vállalkozás jogát, mint alkotmányos jogot.

A kérdés alapján lefolytatott népszavazás eredményeképpen az Alaptörvényben megfogalmazott vállalkozáshoz való alapjog lényeges tartalmát sértő vagy korlátozó jogalkotási kötelezettség keletkezne - írta a bizottság.

Az NVB arra is hivatkozott: a kérdés nem határozza meg, hogy az abban szereplő alanyi kört a közbeszerzési eljárásból mint ajánlatkérőt, vagy mint ajánlattevőt kívánja kizárni, valójában egy eredményes népszavazás alapján a kérdés olyan jogalkotási kötelezettséget is keletkeztethet, amely alapján ezek a szervezetek nem minősülnének ajánlatkérőnek, így egyúttal nem lennének kötelesek közbeszerzési eljárás lefolytatására sem.

Az NVB jelezte azt is, a bruttó érték a közbeszerzési eljárások tekintetében nem értelmezhető fogalom, így a jogalkotó számára nem egyértelmű, hogy egy eredményes országos népszavazás esetén milyen tartalmú jogszabály megalkotására lenne köteles. Mindezek alapján az NVB nem hitelesítette a kérdést, mivel az nem felelt meg az egyértelműség követelményének.

Az NVB határozata ellen Kész Zoltán bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Kúria szerdán, internetes oldalán nyilvánosságra hozott végzésében a felülvizsgálati kérelmet elutasította. A Kúria határozata jogerős, az ellen nem lehet további jogorvoslattal élni.

Rovatok