Index Vakbarát Hírportál

Eljárást indított az ügyészség Illés kontra rendőr ügyben

2016. április 1., péntek 12:16 | aznap frissítve

Illés Zoltán és egy rendőr között pattanásig feszült a helyzet március közepén a városligeti fák kivágása kapcsán, amit a . A volt környezetvédelmi államtitkár és egy rendőr úgy összeszólalkozott, hogy a rendőrnek még a sapkája is leesett a fejéről. Tényi István a rendőr ellen tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt kért nyomozást. A rendőrség most azt közölte, hogy a fideszes bejelentését a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez továbbították - tudta meg a Népszava.

Tényi István bejelentésében azt írta, hogy szerinte a rendőr jól látható módon fenyegetéssel és lökdöséssel akadályozta hivatalos személyt jogszerű eljárása közben, és felmerült a gyanú, hogy a hatósági ember hivatalos személy ellen követett el erőszakot.

A rendőrség válaszában közölte, hogy az Illés Zoltán kontra rendőr ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség eljárást folytat.

Rovatok