Index Vakbarát Hírportál

Mindent tagad a veréssel, megalázással vádolt tiszabői tanárnő

2016. április 14., csütörtök 10:34

Március végén számoltunk be az Eduline.hu cikke alapján arról, hogy a Tiszabői Általános iskola egyik, 47 éves tanárnője ellen büntetőeljárás folyik 2015 februárja óta. És hiába tart több mint egy éve az eljárás, hiába volt több feljelentés is, hiába tudnak a szülők, kollégák, szakemberek a tanárnő által elkövetett bántalmazásokról, megalázásokról, a nő a mai napig taníthat.

A Népszabadság komolyan utánajárt a dolognak, egy háromrészes cikksorozatot szentelt az eset feltárására.

Az Eduline cikkéből eddig annyit tudtunk, hogy az iskola igazgatója 2013-ban nevezte ki igazgatóhelyettesnek a nőt, a pozíciójától azonban szakmai hiányosságok miatt volt kénytelen megválni. Ezután kapott meg a gyógypedagógiai szakon egy kis létszámú osztályt. Rendőrségi válaszokból, iskolai jegyzőkönyvekből és szakértői véleményekből olyan részletek derültek ki, mint hogy:

A Népszabadság mai cikkéből pedig újabb részletek derültek ki.

A gyerek szájába akadt a tanárnő keze

A lap találkozott a tanárnővel, Menyhért Ildikóval a tanárnő tiszabői otthonában. Menyhért elmondása szerint a megfogalmazott vádakból konkrétan egyetlen egy szó sem igaz, ellene összehangolt támadás folyik. A lap minden olyan vádra, részletre rákérdezett, amik eddig kiderültek, de a tanítónőnek mindenre volt valami magyarázata. Csak egy példa: „Felszakadt egy gyerek szája? A fiú ki akarta lopni a tárcáját a táskájából, és amikor odanyúlt, a szájába akadt a tanárnő keze" - írja a lap.

Első feljelentés ellene amiatt volt, hogy állítólag bugyit nem viselve emelte fel a szoknyáját egy gyerek előtt. Az ügyből végül nem lett semmi terhelő vallomás híján. Ettől függetlenül a tantestület folyamatosan a tanító kirúgását követelte viselkedése, szakmai hiányossága miatt. A Klik végül akkor ment ki a helyszínre vizsgálódni, amikor egy reggel a tantestület nem vette fel a munkát, mondván, addig nem tanítanak, amíg Menyhért Ildikó az intézetben van. A jelentésből kiderült, bár a Klik nem látta bizonyítottnak a vádakat, mégis arra kérte a tanárt, közös megegyezéssel távozzon az iskolából. Menyhért azonban maradt.

A tantestület folyamatosan jelezte a Kliknek és a tankerületi vezetésnek, hogy távolítsák el Menyhértet, de annak ellenére maradt a mai napig, hogy egy Klik-közlemény szerint ők is kezdeményezték az eltávolítását. Nyilatkozni a tankerület csak akkor fog, ha lezárultak a tanárnő elleni nyomozások.

Melltartóban hordott mobil

A cikk szerint, miközben ment a küzdelem a tantestület, az igazgató, a tankerületi vezetés és a Klik között,  az iskolában a helyzet súlyosbodott: a tanár órái káoszba fulladtak, a székdobálásoktól, az óráról meglépő diák más tanterem elé vizeléséig minden volt. Menyhért elismerte, hogy történtek ilyenek, de szerinte szándékosan pakolták tele a rábízott osztályt kezelhetetlen, problémás, túlkoros diákokkal.

A tanárnő a lapnak arról panaszkodott, hogy őt a diákok többször bántalmazták, megalázták, illetve szexuális tartalmú megjegyzéseket tesznek neki. A tanárnőt viszont azzal vádolják, hogy kihívó öltözködése és viselkedése miatt beszélnek vele így. Állítólag melltartójából veszi elő a mobilját, sokszor beszél nekik a szexről, és hastáncol is nekik. Menyhért ebből csak a hastáncot ismerte el, de azt cigány népismeret órán teszi, és egyébként is, máshol neki ezért fizettek, hogy erre tanítsa a gyerekeket.

A cikk szerint Menyhért Ildikót 2015 augusztusában gyanúsítottként hallgatták ki tíz pofozkodós ügy miatt, de a tanárnő csak annyit ismert el, hogy volt, akivel szigorú volt, egy-két tockos lehet maximum, ami a számlájára írható. Az iskolai feljegyzések szerint egyszer egy felpofozást ismert el, később már két gyermek nevét említi, mint akiket felpofozott. A rendőrség 50 tanút hallgatott ki az ügyben és a nyomozást is meghosszabbította május közepéig. A Klik pedig már naponta vizsgálódik az iskolában.

Ordibálás, tömegverekedés

2014-ben a pedagógiai szakszolgálat egyik ellenőrzésének jegyzőkönyvéből nem túl pozitív kép rajzolódik ki Menyhért kvalitásairól.

„A tanulók jóval az elvárható tudásuk alatt teljesítettek, ezt a nagyon gyenge teljesítményt értelmi sérülésük nem indokolja (...) egy tanuló énekelt, míg más folyamatosan ordított (...) a gyerekek ki-be járkáltak a teremből (...) az órán semmi érdemi munka nem történt (...) a pedagógus többször is hibázott" − idéz a jelentésből a lap. Az óra végül tömegverekedésbe torkollott. 

A Népszabadság sorozatának hátralévő két részéből a lap ígérete szerint kiderül, hogy lehetséges, hogy a korábban igazgatói posztot is betöltő tanárnő végül egy omladozó falusi iskolában kötött ki, hogy miért nem lép a Klik a feltételezett bántalmazások miatt, és hogy hogyan kerül a képbe a Jobbik, mint a cigány származású tanárnő szövetségese.

Rovatok