Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz totális támadást indított a Political Capital ellen

2016. április 18., hétfő 12:41

A Political Capital elemzőcég baloldali kormány idején kapott 190 milliós megrendelését firtatja napok óta a kormányoldal. A parlament hétfői ülésén Németh Szilárd Fidesz-alelnök és Dömötör Csaba államtitkár szállt bele a cégbe, amely azzal vágott vissza: tavaly még nem volt probléma, simán utalt a cégnek az Alkotmányvédelmi Hivatal. A Political Capital politikai indíttatású vádakról beszél.

A Fidesz, a KDNP, a kormány és a Magyar Idők láthatóan összehangolta a kommunikációját, amely a Political Capital (PC) elemzőcég baloldali kormány idején kapott megrendeléseit boncolgatja. Hétfőn a parlamentben Németh Szilárd Fidesz-alelnök és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is erősen támadta a céget a 2006 és 2010 között készített tanulmányok miatt, illetve az ezért kapott 190 millió forint miatt.

A Political Capital sok évvel ezelőtti munkáit azután vette elő a jobboldal, hogy a kormánynak nyilvánosságra kellett hoznia a Kúria döntése alapján az elmúlt években megrendelt Századvég-tanulmányokat.

A Vs.hu el is kezdte publikálni a tanulmányokból kiszűrhető adatokat, és ezután írt csak a kormánypártiságát soha nem leplező Magyar Idők arról, hogy „hajmeresztő, olykor nevetséges javaslatokat tett a Gyurcsány-kormány idején a balliberális kötődésű Political Capital a polgári titkosszolgálatnak”, vagyis az Alkotmányvédelmi Hivatal elődjének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH).

Ezután Hollik István KDNP-s képviselő a baloldali kormányok tanácsadói szerződéseinek kivizsgálását kérte a kormánytól, Lázár János miniszter pedig a múlt heti kormányinfón nyilvánvalónak nevezte, hogy

a szervezet is fiktív megrendelés keretében a politikai lojalitásért kapott egy csomó pénzt.

A dolgot a parlamentben is folytatta a kormányoldal hétfőn. Németh Szilárd Fidesz-alelnök arról beszélt – ezt a hétfői Magyar Idők is részletesen megírta –, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormány az Együtt – Egymásért Alapítványon „mint közvetítőn keresztül fizette a Political Capitalt”. Ennek vezetőjét hat évre ítélték jogerősen, „komoly bűnözői körökkel állt kapcsolatban” – mondta Németh Szilárd.

Németh arról nem tett említést, hogy a PC éppen hétfőn adott ki közleményt arról, hogy sem a cégcsoport többi cége „soha semmilyen szerződéses vagy egyéb gazdasági-pénzügyi kapcsolatba nem került az Együtt – Egymásért Alapítvánnyal vagy annak vezetőjével”.

A cég szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján közzétett, a Political Capital szerződéseihez kapcsolódó dokumentumok közé – „tévedésből vagy megtévesztő célzattal” –, olyan dokumentumok is kerültek, amelyeknek semmi köze a cégcsoporthoz. A PC pert is indít a Magyar Idők ellen, és politikai indíttatású vádaknak” tartja az egészet.

Pedig az Orbán-kormány idején is utaltak

Németh Szilárd a beszédében azt is sérelmezte, hogy a PC-sek úgy készíthettek az NBH-nak tanulmányokat, hogy mint cég és egyetlen munkatársa sem esett át a nemzetbiztonsági átvilágításon. Dömötör Csaba államtitkár pedig erre tett még egy lapáttal. Válaszában ugyanis azt mondta, hogy a PC által készített dokumentumok

botrányosan gyenge minőségű tanulmányok, sok esetben nevetséges javaslatok.

Dömötör szerint a PC például azt a javaslatot adta, hogy helyezzenek el buszmegállókban tájékoztatókat, legyen bulvárosabb a titkosszolgálati évkönyv, és az NBH tartson előadást iskolákban.

Ez csak azért érdekes, mert a PC közleménye szerint az általa végzett munka ellenértékének utolsó részletét éppen az Orbán-kormány felügyelete alatt álló Alkotmányvédelmi Hivatal utalta át 2015. augusztus 17-én, „ezzel is megbecsülve a korábban számos alkalommal írásban is elismert, jól végzett munkát”. 

Vagyis tavaly a mostani Orbán-kormány idején is utaltak pénzt a PC munkájáért.

Dömötör államtitkár mindenesetre jelezte, hogy az előző, szocialista kormányok idején a tanulmányokkal kapcsolatos megrendelések tíz cégcsoporthoz kötődnek, és a kormány megvizsgálja a kifizetések törvényszerűségét, hogy történt-e teljesítés. És persze ha a kormány törvénytelenségre bukkan, megteszi a szükséges lépéseket.

Rovatok