Index Vakbarát Hírportál

Városvédő futás: a Dunából is halászni kellett a szemetet

2016. április 18., hétfő 12:52

A hétvégén tartották meg a Vivicittá Városvédő Futást Budapesten. Ahogyan az egész világon lenni szokott, a maratoni és félmaratoni távokon műanyag pohárban vizet adtak a futóknak, amit a használat után a földre dobtak a résztvevők, ahogy általában csinálják. Ez nem egy barbár szokás, logikus, hogy amikor számítanak az időeredmények, a versenyzők nem állhatnak meg szemetest keresni a pályán.

A szervezők eleve számolnak a takarítási munkákkal, de a széllel nem.

A verseny nevében ugyanis az tette visszássá a városvédő szót, hogy vasárnap az erős szél felkapta a könnyű műanyag poharakat, amelyek közül több a Duna-partra és a folyóba esett. A Facebookon is többen fejezték ki elégedetlenségüket a szemetelés miatt egy a Margit híd pesti hídfőjénél készült fotót kommentelve:

Az ügyben megkerestük Kocsis Árpádot, a Vivicittá versenyigazgatóját, aki elmondta, már menet közben érzékelték a problémát, és próbálták orvosolni. Már vasárnap délelőtt is voltak szemeteszsákok a kijelölt útvonalon, de később jóval több gyűjtőhelyet hoztak létre. Kocsis elmondta, este már a Duna-partról, a rakpart alsó köveiről is elkezdték összegyűjteni a szél által lefújt poharakat, és a munka jelenleg, hétfőn is folyik.

„Egy csapat azon dolgozik, hogy minden szemetet felszedjen, és szervezünk egy motorcsónakos csoportot is, akik a víz felszínéről gyűjtik majd össze az úszó poharakat” – mondta Kocsis, aki szerint minden évben kapnak jelzéseket arra, hogy a futóverseny alatt sok szemét keletkezik, de ezeket mindig felszedték, most is így tesznek.

Frissítés: Nincs már pohár

Hétfőn két csapat nekiindult, hogy végigjárja a budai és a pesti partszakaszt, és felszedték az összes műanyag poharat, ami még maradt, áll a futanet.hu-n. Sőt, délben további két ember egy bérelt motorcsónakba szállt, és a vízről is összeszedik azon poharakat, amelyek a partról nem voltak elérhetők.

Rovatok