Index Vakbarát Hírportál

Vona Gábor a radikálisok kiszorításáról: Már egy jó ideje érlelődött bennem

2016. április 20., szerda 18:54

A Jobbik elnöke a párt szerdai elnökségi ülése után az Indexnek azt nyilatkozta: az alapszabály szerint joga van elnökként megjelölnie a tisztújító kongresszus számára, hogy kikkel akar együtt dolgozni. Nem tart a pártszakadástól, szerinte a többség meg fogja érteni, hogy a legjobb csapatra van szükség. A párt ugyanis kormányzásra készül, ezért a vezetésben inkább irányítási tapasztalattal rendelkező polgármestereket akar látni.

Vona Gábor nyilatkozott az Indexnek a párt szerdai elnökségi ülését követően, ahol bejelentették, hogy Novák Előd, Szávay István és Apáti István a következő tisztújítás után nem lesz tagja a pártvezetésnek. Ahogy a radikálisnak elkönyvelt politikusok kiszorításáról szóló cikkünkben megírtuk: Vona egyenként behívta az érintetteket, és közölte velük, megvétózza az indulásukat.

Vonát telefonon értük el. Elmondta, az alapszabály igenis lehetővé teszi a pártelnök számára, hogy a tisztújító kongresszusnak megjelölje, hogy az alelnökjelöltek közül kikkel akar együtt dolgozni. Kérdésünkre, hogy ez csupán egy ajánlás, vagy technikailag is kizárólag a megjelölt alelnökök lesznek választhatóak, Vona azt mondta: „a kongresszus közülük választhat". 

A pártelnöktől megkérdeztük azt is, kik és mikor hozták meg a döntést, hogy Novákot és a többieket nem akarják alelnökként látni a továbbiakban.

Természetesen én hoztam a döntést, ez az én felelősségem, és már egy jó ideje érlelődött bennem

- mondta Vona. A jobbikban kétéves ciklusra választanak pártvezetést, a mostani tisztújítás pedig a kormányra jutásról és a kormányzásra való felkészülésről fog szólni, magyarázta döntésát. 

Nem.

– így válaszolt Vona Gábor arra a kérdésünkre, nem fél-e a párszakadástól. Szerinte a párt többsége meg fogja érteni, hogy a következő két év más prioritásokat hoz, és hogy a pártelnök a legjobb csapatot akarja maga mellett tudni a kormányzásra való felkészüléshez.

Ez a két év új prioritást hoz, és olyanokra van szükség, akik már rendelkeznek tapasztalattal a maguk területén valamilyen kormányzásban

– mondta Vona, aki megerősítette, hogy éppen ezért valóban polgármesterekben gondolkozik az alelnöki posztokon. 

Janiczakból alelnök lehet

Hogy ez konkrétan kiket, melyik jobbikos alpolgármestereket jelenti, abban viszont Vona pár nap türelmet kért, és nem kívánt válaszolni a kérdésre.

A merítés azonban nem túl bő: a Jobbik irányítja például Ózdot, Tapolcát és Tiszavasvárit, de Jobbik-közelinek számít a Toroczkai László vezette Ásotthalom is. A jobbikos polgármesterek közül Janiczak Dávid ózdi városvezetőt sikerült telefonon elérnünk: ő elmondta, bár még nem indult el a jelöltállítás, beszélt Vonával, aki bátorította őt. Alelnöki indulását ezért Facebookján korábban már be is jelentette. Az ózdi polgármester azt is hozzátette, saját magán kívül még a Tiszavasvárit vezető Fülöp Erikről tudja, hogy pályázik az alelnökségre. Fülöp a Facebook oldalán szintén közzétette már, hogy ő is elindul az alelnökségért. 

Rovatok