Index Vakbarát Hírportál

Így rajzolja át a budai várat Orbánék költözése

2016. április 22., péntek 13:21

Ha minden jól megy, a háromból kettő jövő év végére már el is foglalja az új, várbéli helyét, de sok még a függőben lévő dolog és az eldöntetlen kérdés a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium Budai Várba költözése körül. Bejártuk a helyszíneket, kikérdeztük a tárcákat: fotókkal, térképpel mutatjuk, hogy alakulnak a dolgok.

Miniszterelnökség

Hol lesz az új helye? A Szent György téren. Cím szerint a Színház utca 1-3-ról és 5-11-ről van szó, az egykori karmelita kolostorról, a Várszínházról.

Mikor foglalja el a terv szerint? A várba költözés eredeti, 2014-es kormányszóvivői bejelentésekor még az hangzott el, hogy a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig beköltözik. Most éppen nincs is kitűzve egészen pontos dátum. A válasz szerint, amit a Miniszterelnökségtől kaptunk, a karmelita kolostor várhatóan 2017 negyedik vagy 2018 első negyedévében fog elkészülni, a költözés csak ezután történhet meg.

A környéken nem bátorítják a fotózást. Csütörtökön látott napvilágot a hír, hogy úgy néz ki:  miniszterelnöki erkélyt építenek a karmelita kolostorra, annak műemléki homlokzatába.(A munkálatok egyes várfalszakaszokat is érintenek, a térképen ezek láthatók.)

Mi volt eddig itt és mi lesz vele ezután? 2014-ig a karmelita kolostorban működött a Nemzeti Örökség Intézete, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft., a Kormánybiztosi Iroda, a Rivalda Kávézó és Étterem. Ezek kapcsán a Miniszterelnökség konkrétumok nélkül annyit közölt: az állami intézmények más állami épületekben kerülnek majd elhelyezésre.

Aztán ott van, pontosabban ott volt a Nemzeti Táncszínház, amelyet szintén még 2014-ben költöztettek ki a Várszínházból. Ők idővel a Millenáris Parkba fognak kerülni, de a dolog nem megy olyan gyorsan, mint remélték. A 2014 nyarán hozott kormányhatározatból az derül ki: az eredeti cél az volt, hogy már a 2015/16-os évadtól a Millenárist használhassák. Ez nem jött össze, ideiglenes játszóhelyeken tartják az előadásokat. A Nemzeti Táncszínház idén februárban pluszpénzt kapott az ideiglenességgel járó pluszkiadásaikra.

Hogy meddig kell a kiköltöztetett táncosoknak várniuk, még nem tudni. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint jelenleg folyamatban van a beruházáshoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás, hogy pontosan mikor vehetik majd a táncosok birtokba az új játszóhelyet a Millenárison, csak ennek a lezárulta után lehet megmondani.

A Miniszterelnökség költözéséhez kapcsolódó hatósági ügyeket már 2014 szeptemberében kiemelt jelentőségűnek minősítették. A felújítási és építési beruházás helyszínei közé tartozik a kormányrendelet szerint ez a közpark is.

Mi lesz a megüresedő régi épülettel? A Miniszterelnökség székhelye a Parlamentben van, de van azon kívül egy sor telephelye is Budapesten, az Arany János utcában, a Nagysándor József utcában, a Honvéd utcában, a Wesselényi utcában és a Kéthly Anna téren. Egyelőre nem tudni, mi lesz ezekkel az ingatlanokkal. Megkérdeztük, hogy a költözés mindegyiket érinti-e, vagy lesz-e, ami miniszterelnökségi használatban maradt, illetve milyen tervek vannak a megüresedő helyekkel. „Ebben a kérdésben még nem született végleges döntés" – válaszolta a miniszterelnökségi sajtóosztály.

Nemzetgazdasági Minisztérium

Hol lesz az új helye? Az NGM a Szentháromság térre, pontosabban a Szentháromság tér 6. alá, az egykori Pénzügyminisztérium épületébe költözik.

Mikor foglalja el a terv szerint? 2017. december 31-én.

Mi volt eddig itt és mi lesz vele ezután? Az épületet most Magyarság Házának hívják. Az ingatlan egyelőre nincs teljes egészében állami tulajdonban: a Bethlen Gábor Alap résztulajdonosa az ingatlannak, a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az állami tulajdonba vétel folyamatban van.

Egy sor intézménynek vannak irodái az épületben, ezeknek: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, Egységes Szabadalmi Bíróság, Magyar Nyelvstratégiai Intézet, Nemzeti Örökség Intézete, Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Százak Tanácsa. Egy februári kormányhatározat felsorolja azt a három ingatlant, ahová ők költözni fognak, de azt egyelőre nem pontosítja, melyik intézmény melyik ingatlanba fog kerülni.  A három ingatlanból kettő a várban, a Táncsics Mihály utcában van, az 1. és a 9. szám az.

Ez itt a Táncsics Mihály utca 1., egy műemlék barokk lakóház, itt volt régen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal székháza, most pedig a hamarosan megszűnő Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.

A másik várbeli ingatlan, a Táncsics Mihály utca 9. szám is műemlék: volt itt laktanya (az egykori József-kaszárnya), börtön (itt raboskodott Táncsics), lőportár.

Biztosan lesz a Magyarság Házának olyan lakója, aki elbúcsúzhat a vártól, a harmadik új otthonnak kijelölt ingatlan a XI. kerületi Daróci út 3. alatt van. Régen itt volt a Híradótechnikai Vállalat központja, az épület ritkaságszámba menő fotómozaik miatt különleges.

A Várban zajló változás a Magyar Nemzeti Levéltárat is érinti. A volt Pénzügyminisztérium épületében van egy nagy raktáruk. Ennek a sorsa egyelőre bizonytalan. A Miniszterelnökség szerint "még nem született végleges döntés" arról, hová fog kerülni.

Mi lesz a megüresedő régi épülettel? Teljesen megüresedő minisztériumi épület nem lesz. A tárca az Indexnek azt írta: nem az NGM teljes szervezeti állománya költözik fel a várba, hanem a József nádor téri központi épületben elhelyezett szervezeti egységek egy része, tekintettel arra, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti épületben körülbelül 360 fő helyezhető el. A minisztériumban viszont 2000-nél is többen dolgoznak (az aktuális létszám 2107 fő). Nem szabadulnak fel tehát a Honvéd utcai, a Kálmán Imre utcai és a Váci úti minisztériumi irodák sem. Arra a válasz nem tért ki, hogy a József nádor téri épületben megüresedő helyekkel mi lesz.

Belügyminisztérium

Hol lesz az új helye? Az Országház utcában, egész pontosan az Országház utca 28–32. és Úri utca 49–51. alatti épületegyüttesben, az egykori klarissza templom és kolostor, ferences kolostor helyén. Valaha a rendi országgyűlés ülésezett itt, a hely volt már a történelem során Belügyminisztérium is, a kiegyezés utáni időszakban.

Mikor foglalja el a terv szerint? 2017. december 31-én, legalábbis a vonatkozó kormánydöntés szerint addig kell befejezni a beruházást.

Mi volt eddig itt és mi lesz vele ezután?

Mi lesz a megüresedő régi épülettel? A vonatkozó kormányrendelet a nemzet fejlesztési miniszternek adta ki feladatul, hogy a Belügyminisztérium jelenlegi, a Várba költözés miatt hamarosan megüresedő állami tulajdonú ingatlanait az állam számára a lehető legelőnyösebb feltételekkel értékesítsék, hasznosítsák majd. A Belügyminisztérium most a József Attila utcában van. „A kormányhatározat végrehajtása folyamatban van. A nemzeti fejlesztési miniszter megbízásából az MNV Zrt. jelenleg egyeztetéseket folytat a Belügyminisztériummal az ezzel összefüggő feladatokról” - írta a nemzeti fejlesztési minisztérium az ügy állásáról.

Rovatok