Index Vakbarát Hírportál

Alázat, szolgálat, mi? Kósa Lajos magát se veszi komolyan

2016. április 27., szerda 07:50

Más újságírók mellett kedden az Index két munkatársát is kitiltották a Parlamentből, amiért nem csak a számukra nagyvonalúan engedélyezett, ám a kormánypárti politikusok zöme által messze elkerült rövid folyosórészen merészelték kérdésekkel zaklatni a kegyelmes képviselő urakat. A médiamunkások felháborító üzelmeivel egy időben a felsőházi ülésteremben a kormány épp saját magát ünnepelte az ötéves Alaptörvény egyoldalú elfogadása miatt, mely dokumentumban egyebek mellett ez olvasható:

Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

E rövid hangulatkeltő bevezető után tekintsük meg, miként viszonyul derék kormánypárti képviselőink zöme az újságírókhoz, amikor azoknak mégis sikerül őket elcsípni a kamerák számára kijelölt folyosószakaszon:

Most pedig idézzük fel, hogy a 2014-es önkormányzati választás után Kósa Lajos, a Fidesz akkori ügyvezető igazgatója (ma frakcióvezetője) milyen intelmeket fogalmazott meg párttársainak egy politikai nagygyűlésen:

Borítókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Rovatok