Index Vakbarát Hírportál

DK-sok feküdtek a felcsúti kisvasút elé

2016. május 1., vasárnap 10:51

Szombaton Orbán Viktor gyerekekkel adta át a felcsúti kisvasútját, az első hivatalos menet pedig vasárnap reggel tízkor indult volna. De nem tudott elindulni, mert DK-s aktivisták feküdtek és álltak a sínre, hogy ezzel akadályozzák a vonatot, írja a Magyar Narancs.

A lap helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy  a vonat ki sem hajthatott az állomásról, mert a DK-sok a szerelvény elé álltak, ketten pedig a sínekre feküdtek a vonat előtt. Néhányan pedig egy DK-logós molinót tartottak fel, amelyre ezt írták:

Hobbivasút helyett oktatásra és egészségügyre költsék a pénzünket!

A demonstrálók nem akarnak elmenni, azt mondták, megvárják a rendőri intézkedést is. A síneken Földi Judit székesfehérvári és Kovács Viktória keszthelyi önkormányzati képviselő fekszik, írja a lap, tudósítójuknak Földi elmondta:

Szeretnénk megakadályozni, hogy Orbán hobbiőrülete elinduljon. Az ellenzék már ezerszer próbálta elmagyarázni, hogy a társadalomnak nem erre lenne szüksége, de ez nem hatotta meg a kormányt, ezért kellett a tiltakozás drasztikusabb formáját választanunk

Gyurcsány Ferenc azt mondta az akcióról, szimpátiával figyeli a zsarnokság elleni fellépésnek ezt a módját is.

Tegnap Orbán Viktor  a kisvasút átadóján azt mondta:

közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de cinizmusból még nem épült semmi.

A két sínre feküdt politikust a rendőrök végül leemelték a sínekről, és felvették az adataikat. Minden bizonnyal szabálysértési eljárást indítanak ellenük. A kisvasút végül elindult az állomásról.

Rovatok