Egy hete brutálisan meggyilkoltak egy izraeli férfit Tiszakécskén. Végigjártuk a tragédiához vezető utat, amiben sajátosan keveredik családi dráma, magyarságkeresés, a börtön utáni élet nehézsége, a vidéki Magyarország nyomora és a menekültválságot tematizáló kormányzati beszédmód.
Gross Ofir március elején érkezett Magyarországra autóstoppal. Kimerülten, ápolatlanul, egy nagy guruló bőröndre erősített sátorral állt Kecskemét határában egy benzinkútnál. Magyarul egy szót sem tudott, de a városban már volt egy magyar nő, aki várta őt.
Ofir a CouchSurfing nevű közösségi oldalon talált szállást Kecskeméten. Ez egy olyan nemzetközi felület, amelyen keresztül emberek ingyen osztják meg szabad szobájukat – vagy akár csak kanapéjukat – olyanokkal, akik nem szállodákban akarnak aludni egy idegen országban, hanem inkább helyi arcoknál.
Amikor megláttam a benzinkútnál, az volt az első gondolatom, hogy te jó ég!
– mesélte telefonon a nő (a cikkben Edinának nevezzük, mert kérésére megváltoztattuk a nevét), aki befogadta Ofirt Kecskeméten.
Az izraeli férfi azt mondta Edinának, hogy Németországban tanult orvosi műszerésznek, de otthagyta az egyetemet. Állítása szerint azért jött Magyarországra, mert nagyszülei Keresztúrról származnak, ő is szeretett volna megtanulni magyarul, majd letelepedni valahol a magyar tanyavilágban.
Edina szerint Ofir ellentmondásos ember benyomását keltette, „mint akivel nem lenne rendben valami”. Tökéletesen beszélt angolul, tájékozottnak és műveltnek tűnt, de zárkózott volt, és nem evett mást, csak különböző magvakat (lencsét, kölest, csicseriborsót) és táplálékkiegészítőket.
Nem volt barátkozó, se érdeklődő, szinte egész nap behúzott függönnyel ült a szobájában, és azt nézegette az interneten, hogy melyik vitaminból mennyit érdemes bevennie, hogy egészséges legyen
– emlékezett vissza Edina, aki szerint Ofir „súlyosan alultápláltnak tűnt”.
Az izraeli férfi visszahúzódó viselkedése nagyon elütött a többi világutazóétól. „Egy hete volt itt, amikor megszállt nálam pár német turista. Rögtön kérdezték tőle, hogy mit látott Kecskemétből, mire azt felelte, hogy semmit. Ezen eléggé meglepődtek, mert ők már első este be akartak menni a városba. Végül Ofir is jött velünk, de egy gombóc fagyit sem nyalt el, mert túl drágának találta” – mesélte Edina.
Ofirnak volt pénze, de senki sem tudja, hogy mennyi. Életviteléből arra lehet következtetni, hogy nem vetette fel a pénz, vagy nagyon spórolt valamire. Mindenesetre „visszavarrta a cipője leszakadt talpát, és a pénztárcája kiszakadt bélését is”. Edina szerint az érintőképernyős telefonjának is be volt törve a kijelzője, a laptopja pedig olyan régi volt, hogy ilyet ő még nem is látott.
Edina szerint Ofirban az is furcsa volt, hogy nem használt szappant, se tusfürdőt, és a törülközőjét is érintetlenül hagyta. Ennek ellenére nem érezte Ofirt vagy a ruháit büdösnek, és azok sem, akik később, Tiszakécskén találkoztak vele.
Ofir vegyszerek iránti irtózása akkor ütközött ki élesen, amikor Edina elmosta a lábost, amiben a magvait főzte:
Két vagy három hete lakhatott nálam, és a lábasnak már sötét lett az alja, úgyhogy elmostam. Másnap Ofir észrevette, és megkérdezte, hogy használtam-e mosogatószert. Mondtam, hogy igen, mire emelt hangon közölte, hogy elrontottam a lábast.
A nő szerint Ofir viselkedése akkor is furcsa volt, amikor kecskeméti tartózkodása alatt meghalt a nagyapja Izraelben. „Kérdezgette tőlem, hogy mit csináljon, én meg mondtam, hogy szerintem azonnal menjen haza. Azt felelte, hogy nem lehet, mert akkor nem jöhetne vissza, de nem mondta meg pontosan, hogy miért nem” – mesélte Edina, aki szerint Ofir naponta beszélt telefonon az apjával, de egy-egy utalásból arra következtetett, hogy nincs jóban az anyjával.
Ofirnak sok furcsa szokása lehetett, de a házigazdája azt találta vele kapcsolatban a legérthetetlenebbnek, hogy bár sokszor említette, hogy magyarul akar tanulni, mégsem látta, hogy próbálkozott volna. A férfi azon sem igyekezett, hogy keressen magának egy tanyát, ahol letelepedhet, pedig állítólag ez volt a vágya.
„Úgy tűnt, mint aki nagyon jól elvan a lakásomban, még arról is lelkendezett, hogy milyen jól meg lehet élni Magyarországon 20 ezer forintból” – mesélte Edina, aki azután sem kért Ofirtól pénzt, hogy „bőven tovább maradt, mint a couchsurfingesek szoktak”.
Edina közben munkát kapott Budapesten, és jelezte Ofirnak, hogy hamarosan el kell költöznie, mert kiadja a lakását. A férfi állítólag nem keresett másik szállást, se másik kontaktot a CouchSurfingen, „olyan volt, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy mi lesz vele”.
Negyven napig lakott nálam, majd elvittem Tiszakécskére. Próbáltam egy ismerősömnél elszállásolni, de nem fogadták be, Ofirnak pedig nem tetszett a kemping, mert sokallt 1500 forintot fizetni éjszakánként. Végül azt mondta, tegyem ki a kukoricás mellett, mire mondtam, hogy na, azt azért nem
– így végül Edina a tiszakécskei állomásra vitte Ofirt, aki azt mondta neki, megpróbál eljutni Debrecenbe. Ezután nem találkoztak többet.
Ofir április 15-én érkezett Tiszakécskére, a rendőrségi adatok szerint április 22-én verte halálra két helyi fiatal, akik beismerték tettüket.
A resti népe szerint a férfi sátrat vert a sínek mellett, valahol a kocsma és a vasútállomás között. „Emigránsnak” hitték, de „nem volt vele gond, csak néha bejött vizet kérni, illetve használta a wifit” – mondta a kocsmárosné, akinek csak minden második szavát értettük, mert ottjártunkkor, hétfő délben diszkóhangverővel üvöltött a zenegépből a Nézését meg a járását.
Ofir egyszer az állomás melletti szerszámüzletben is megfordult. „Déltől ötig volt itt, kint töltötte a telefonjait. Mindkettő nagyon rossz állapotban volt, a hátlapjaik befőttes gumikkal voltak rögzítve, különben leestek volna” – mesélte az üzlet egyik dolgozója.
Az állomás környékén többen mondták, hogy Ofir albérletet keresett, amiből nincs sok arrafelé. Szállodába nem akart menni, az a férfi pedig nem akarta befogadni, aki a környék kisebb településeiről Tiszakécskére érkező munkásoknak szokott szobákat kiadni.
Mint később kiderült, ő volt az, akinél Edina is próbálkozott. A nevét nem vállaló férfi azt mondta nekünk, hogy
Miközben a helyben ismert férfit kérdezgettük, a mellettünk lévő Oázis presszó teraszán két fiatal nő szintén Ofir tragédiájáról beszélgetett. „Mert ha még Pesten csinálnak ilyet, azt mondom, oké” – hüledezett egyikük, aki még mindig nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet a nyugodt városukban.
Ofir holttestét a városközponttól néhány perc sétára lévő Arany János utca egyetlen romos épületében találták meg a rendőrök. A roskadozó tákolmány közvetlen szomszédja az óvoda, amellett pedig a tiszakécskei általános iskola épülete áll. A környékbeliek szerint múlt vasárnap reggelig tartott a helyszínelés, de hétfő délután már nyoma sem volt rendőri intézkedésnek, csak gyerekzsivaj szűrődött át a szomszédból.
Az épületet látszólag évek óta csak a penész eszi, de néhány üres cigarettás zacskó és egyéb friss dohánykellék arról tanúskodott, hogy nemrég lakhatott ott valaki. Ottjártunkkor belépett a romba V. László Ferenc, aki úgy emlékezett, hogy az 50-es években még ez a ház volt az óvoda, de hozzátette, hogy 1955-ben agyhártyagyulladással kezelték, ezért nem biztos, hogy pontos, amit mond.
A romos épülettel szemközti ház kapujában megszólítottunk egy férfit, de néhány pillanat múlva megjelent a felesége, aki gyorsan átvette a szót. A kapuban állva Molnár Istvánné csapzottan megjegyezte férjének és nekünk, hogy
talán minket öltek volna meg, ha nem jön ide ez a migráns
– majd behívott a kertjükbe, ahol férje épp traktort szerelt és pár hete született kiscicák játszottak az árnyékban.
Molnárné körülbelül három hete lett figyelmes a romos ház körül egy fiatal fiú mozgolódására. „Hát te gyerkőc, mit csinálsz itt?” – kérdezte az egyik később elkövetőtől, N. Károlytól, aki az idős nő szerint malteres ruhában volt, és jámbornak látszott.
A kocséri származású (község Tiszakécskétől 20 kilométerre) N. azt mondta Molnárnénak, hogy ideiglenesen beköltözött az épületbe, mert nem mehet haza. A nő nem engedte be a saját házába, de többször adott neki vizet és tejet, mert megsajnálta. „Jámbornak tűnt, de mondtam neki, nehogy lopjon, mert akkor baj lesz” – mesélte Molnárné.
A nő szerint a romos épületben lakó fiút időnként látta egy jól öltözött sráccal, de nem volt velük gond. Egyszer megkérdezte tőlük, van-e mit enniük, mire N. azt mondta, hogy persze, ott van a zsebében a szalonna, azzal megy holnap dolgozni az építkezésre.
Molnárné nem tudta, de a helyiek igen, hogy N. azért nem mehet haza Kocséron élő nevelőanyjához, mert nemrég szabadult a börtönből, és nem látták szívesen. Állítólag ő és a lakiteleki másik elkövető „hírhedt” fiatalok Tiszakécskén, de a nő nem ismerte őket, tiszta szívvel segített nekik.
Egyedül neveltem fel három gyereket. Régen annyira szegények voltunk, hogy az erdőben vártuk a rőzseosztást. Aki ismer, tudja, hogy segítek az elesetteken. Ez a fiú cigánynak tűnt, de ki nézi azt, meg hát az ember a kóbor kutyát is megsajnálja
– mesélte könnyes szemekkel Molnárné, aki még mindig alig hitte el, hogy ilyen durva dolog történt a szomszédjában.
A 40 éves Gross Ofirt a két fiatal téglákkal agyonverte, a pénzét és értéktárgyait elvette, a testét törmelékekkel betakarta. Az elhunyt apja és húga egy hete érkezett Izraelből Magyarországra, nagy erőkkel keresték eltűnt hozzátartozójukat.
(Borítókép: Tiszakécske vasútállomása, 2015. május 2-án. Fotó: Huszti István/Index)