Index Vakbarát Hírportál

A magyar parlament sose kong az ürességtől

2016. május 3., kedd 07:41

„Bár már két éve él az a szabály, hogy hiányzások esetén csökkenteni kell a képviselők tiszteletdíját, de eddig egyetlen képviselő illetményéből sem kellett levonni a lógások miatt" − írja a Blikk.

És mindez nyilvánvalóan nem azért lehetséges, mert minden alkalommal telt ház van a parlamentben, hiszen rendszeresen jönnek ki a fotók, hogy egy-egy vitán 5-6 ember üldögél bent. Sokkal inkább azért úszták meg eddig a büntetést a képviselők, mert a frakcióvezetők fedezik őket.

A lap megkérdezte az Országgyűlés Hivatalát, hogy lehetséges, hogy egyetlen képviselőt sem szankcionáltak még hiányzás miatt, azt a választ kapták, hogy „a képviselői távollétet az érintett képviselő képviselőcsoport-vezetője igazolja".

Pedig a lap szerint a törvény értelmében több jogcímen is le lehet vonni a fizetésből a hiányzó képviselőknek:

A lap a jegyzőkönyvekben három olyan szavazást is talált, amely határozatképtelenség miatt lett eredménytelen, ehhez pedig száznál több hiányzó kellett. Ezek szerint az összes hiányzást igazolták.

 A lap megkérdezte a képviselőcsoportokat is. Az MSZP-től még nem kaptak választ, de a Jobbik és a Fidesz is reagált, azt állítva, hogy minden hiányzás kivételes.

„Amennyiben képviselőink távol maradnak, azt alapos indokkal teszik: betegség, hivatalos külföldi út, vagy halaszthatatlan választókerületi esemény esetében igazolható a hiányzásuk" − írta a Fidesz.

„A Jobbik is megköveteli a részvételt, a betegségen kívül a temetésen való részvételt, vagy nagy horderejű választókerületi elfoglaltságot szokták elfogadni mulasztásként" − írta a lap a Jobbik válaszáról.

Rovatok